Több szakaszos & hosszú turnéra indultak a friss “Zeuge aus Licht” albummal a középpontban. Ennek keretében, hatodik megállónak beütemezve (!) először lépett fel Magyarországon a Die Selektion. 

Igaz, sokáig csak a zenekar turnédátumait egybegyűjtő képe & oldala alapján lehetett tudni, hogy Budapestre is jönnek, ám végül a várakozásért cserébe igazán jutányos áron lehettünk gazdagabbak egy egyedi zenei élménnyel. 

Alapvetően a zenére szoktam figyelni, meg hogy tetszik e, így jellemzően nem vagyok képben, hogy egy bandában éppen hányan vannak, vagy éppen csökkent, nőtt e a létszám. Az utolsónak megnézett koncertfotó alapján úgy gondoltam a borítón szereplő 4 tagból 3 lép majd a színpadra. Kicsivel koncert előtt lettem informálva arról, hogy duó felállásban érkeztek egy segítővel. 

20:00-ra volt meghirdetve a kapunyitás, kicsivel előtte érkezve még ijesztően kevésnek tűnt a létszám, viszont legalább köztük sok ismerőssel, de mire a koncerthelység ajtaja feltárult már egészen bizakodó kezdtem lenni & mire kicsivel 21:00 után elhangzott a prosecco wave stílusmegjelöléshez méltóan a pezsgős üveg pukkanásos intró, már egészen szép tömeg gyűlt össze mögöttünk & mellettünk a pincében. 

Még nem volt heringes doboz hatás, de túl sok szabad hely sem maradt két ember között. 

Az intró után nem sokkal megjelent előbb a trombita & backing track felelős tag (Hannes Rief), majd a frontember is (Luca Gillian), aki innentől kezdve a balladaibb dalok kivételével elképesztő lelkesedést & energiát sugározva pörögte végig a fellépésüket. 

Már a címadó dalra meghibásodott szélmalommá változva csépelte a levegőt, cikázott oda & vissza a színpadon. Amit nem is igazán tudok képekkel visszaadni, legalábbis szerintem jó indulattal is fura impresszionista hangulatképeket senkinek nincsen kedve nézegetni koncert fotók helyett. 

Ha véletlenül nem teljes átszellemüléssel táncolta magát a deszkákon, akkor pezsgős üveggel, máskor törölközővel a kézben lehetett látni arra a fél pillanatra amíg egy helyben tartózkodott. Utóbbira szükség is lehetett, hiszen nem rövid kardiózást nyomott le. Ha pedig egyik sem volt a kezében, akkor még arra is jutott ideje, hogy az egyik rajongó telefonját kedvesen átvegye videózás közben, majd a szám majd’ felét úgy adja elő. 

Remélem majd netre is felkerül, kiváncsi vagyok ez a szédítő, már-már balesetveszélyes tánc miképpen fest a telefon kamerájában.  

Igazán kontrasztos volt így a látvány, a folyamatosan mozgó Luca Gillian mellett stabil oszlopként állt a pult mögött trombitával Hannes Rief. Igaz, az esetek többségében nem is volt lehetősége sokat mozogni, mivel ha nem a mikrofonba fújt volna a trombitával, nem lettek volna a hangján effektek, ahogyan énekelni is csak bajosan tudott volna úgy hogy aztán trombitán játszani időben visszaérjen. 

Azért ahogyan lehetőség volt rá ki-ki mozdította a frontember. 

Már ha nem veszélyes pályán mozgott a színpad széle & a fal között. 

Az album bemutatása után szerencsére nem végeztek, pedig a végére még a színpadról is lejött a frontember az albumzáró dalt előadni. Majd kis időre levonultak, de volt annyira meggyőző a visszataps, hogy visszatérjenek. 

Az előadás folyamán rendszeresen beszélt Luca Gillian a közönséghez, így egy nyitott & kedves ember képe rajzolódott ki, aki a törzs anyag után még azt is megkérdezte mit játsszanak. 

Kétségtelenül van egy jól érezhető hangulati íve a “Zeuge aus Licht”-nek, koncerten pedig különösen átjött, de igazán ekkor, a kvázi best of show-ban szabadult el igazán a buli. 

Ekkor már volt, hogy a fényeket tartó csőbe kapaszkodva a monitor falról magasodott fölénk vagy éppen Hannes-el duetteztek, húzta magához előre a színpad szélére – élére. És hogy felkerüljön számomra a hab a tortára még a “Muskelberg”-et is leadták. Majd az előadás tényleges végére majdnem a komplett első sort felinvitálta a színpadra.

Igazán jó hangulatú koncert volt, ahogyan mesélte, a város nagyon tetszett nekik, remélem maga az első magyarországi bulijuk számukra is ennyire emlékezetes lett. 

-mX-  

Szerző és fotók: Szenyán Alex