Kissé betegen indultunk neki az éjszakának, szerencsére a Dürer Kert nagytermében meleg volt. Pontban este 8-kor kezdett Emke és férje, azaz a magyar Black Nail Cabaret. Májusban jelent meg legutóbbi albumuk, aminek az a különlegessége, hogy az eddig megjelent lemezekről válogatták rá a dalokat. Olyan számok szólaltak meg, mint a „Black Lava”, „La Petite Mort”, „Béte Noire” és az utolsónak játszott „Veronica”. Számomra az első korongjuk dalai könnyebben befogadhatóbbak és táncolhatóbbak voltak. Az énekesnő próbálta felpörgetni a közönséget, de ahogy láttam az emberek nagy többsége a főzenekar miatt jött és sokan inkább csak álldogáltak és beszélgettek. 

Az átállás alatti rövid szünetben jelentősen megnőtt a tömeg. Amikor kialudtak a fények és az aktuális, áprilisban megjelent Before The Rain kislemez első hangjai felcsendültek, hangos taps kezdődött. A képernyőkön fehér betűk jelentek meg: „VNV Nation – Electric Sun Tour 2023”. Ronan Harris megszólalt: „Készen állsz, Budapest?” Lenyűgöző fényshow vette kezdetét. A pazar válaszfalakra különféle grafikai elemeket vetítettek erőteljes színekben. Emellett számtalan reflektor is fényben fürdette a színpadot. A VNV Nation egy európai székhelyű alternatív elektronikus projekt, amelyet Ronan Harris vezet, mint énekes, dalszerző és producer. Ő az, aki soha nem elégedett meg azzal, hogy beilleszkedjen egy kategóriába, költői és elgondolkodtató dalszövegeket kevert a dallamos táncütemektől az indie-elektronikus himnuszoktól a kísérteties balladákig és posztklasszikus zenei darabokig. Szövegei társadalmi problémákkal, valamint személyes kalandokkal, élményekkel foglalkoznak. Mindig egy futurisztikus koncepció van, amely vörös szálként fut végig a zenén és a zenekar történetén. Aki látta már élőben a bandát, az tudja, hogy a frontember nem kegyelmez, az egész színpadot arra használja, hogy könyörtelenül táncra buzdítsa közönségét. Irgalmatlanul katapultálsz egy futurisztikus csodaországba és nincs más dolgod, mint táncolni és szórakozni. Ronan a dalok előadása közben csak úgy sugárzott a rajongóira. Apró kézjeleket adott, integetett a közönség ismerős arcainak és hagyta, hogy tekintete körbejárja a lenyűgözően megtelt termet. Az elektronikus dobokon azonnal új arcot vehettünk észre: Jan Schnoor volt a dobos. André Winter és David Gerlach továbbra is aktív tagok a billentyűk mögött. A pódiumról a tömegre zúduló pozitív energia elég gyorsan megemelte az adrenalin szintet és a boldogsághormonok óhatatlanul is nagyon jó hangulatba hoztak mindenkit. Szokás szerint Ronan pörgött a színpadon, élénkítette a közönséget és mozgást lehetett látni az első sortól az utolsókig (néhányan pogózni is elkezdtek, amit páran azért nem igazán értettünk, ez a zene nem az a pogózós fajta, az énekes is próbálta csitítani őket). Nem csoda, hisz a futurepop olyan darabjaival, mint a „When Is The Future?”, a „Sentinel”, a „Primary” és a „Further” aznap este felszabadították az utolsó energiákat és megérintették a rajongókat. Tovább fokozta a hangulatot a „Chrome” és a „Control” is, de az új dalokra, mint a „Before The Rain” vagy az „Invictus” és a „Prophet” is szintén lelkesen mozgott a tömeg. Ezután a tagok gyorsan levonultak a színpadról, mi persze hangosan ráadásért kiabáltunk és kaptunk is három régi dalt: „Illusion”, „Solitary” és „Darkangel”. Majd újra elsötétült a színpad, de a tapsvihar meghozta a következő ráadásblokkot. A „Nova”-val egy rendkívül erős elektroballadát sikerült alkotnia a zenekarnak, a közönség láthatóan meghatódott és lelkes volt egészen addig, amíg a zenekar az „All Our Sins”-el be nem fejezte a szettet és a koncertet. Az akusztikus élvezetet pazar fényshow kísérte, így semmi sem maradt kivánni való, hacsak nem pár régi sláger, amit azért én hiányoltam.

Sajnos nem volt afterparti, de így is mindenki mosollyal az arcán indult hazafelé, egy igazán kellemes estét hagytunk a hátunk mögött.