Hauber Zsolt X Bonanza Banzai – Vác, 2024.05.17.

A szakadó eső miatt kicsit félve indultunk el a pünkösdi hosszú hétvége péntek estéjén a váci Motoros Találkozó keretén belül megrendezésre kerülő Hauber Zsolt X Bonanza Banzai koncertre. Szerencsére, amint leszálltunk a vonatról elállt a zuhé és a szél sem fújt már. A szervezők azonban igencsak elszámolták magukat, lehet azt gondolták, hogy a fiúk csak felállnak a színpadra és bele is zendítenek majd, de ugye be is kellett hangolniuk, így 30 perccel későbbre csúszott a kezdési időpont. Azoknak, akik vonattal érkeztek a helyszínre fejtörést okozott a késedelem, hisz így a koncert feléről el kellett indulniuk, hogy elérjék az utolsó gőzöst. Szerencsénkre mi találkoztunk kocsival érkező barátokkal, akik visszavittek minket Budapestre, így végig tudtunk maradni.

Egy rövid intró után máris kezdődött a „Jóslat”, aztán belecsaptak az „Induljon a Banzáj”-ba, ahol már tényleg majdnem szétesett a kordon is. Sorra jöttek a jobbnál jobb BB slágerek („Dörömbölnek a Vágyak”, „Kicsi Szív”, „Térj Vissza”, „Újra Élsz”, „Calypso”, „Ősi Láng”, „Kihalt Minden”, „Rosszkedv”, „1984”) és mindenki teli torokból ordította a sokunk által oly szeretett Bonanza szövegeket, de nagy tombolás volt a Depeche Mode „Enjoy The Silence” feldolgozására is. A srácok a „Búcsúdal” után lementek a színpadról, persze tudtuk ám, hogy a „Gyertek ki!”-re újra a porondon lesznek és még 3 ráadást játszottak nekünk: „Elmondatott”, „101-es Szoba” és az utolsó számként előadott „Valami Véget Ért”.

A koncert végén Zsolt megköszönte, hogy a rossz időjárás ellenére is sokan ott voltunk és támogattuk őket. Mi pedig köszönjük, hogy a BB dalokkal újra élhettük a fiatalságunkat!