2019 óta nem rendezték meg a Rockmaraton-t, így sok rock és metál rajongó kíváncsian figyelte a fesztivál híroldalát, vajon meg lesz-e tartva újra? Az nem lehet, hogy pont a 30. jubileum előtt húzzák le a rolót! Aztán szép lassan elkezdték csepegtetni nekünk a fellépők listáját és a múlt héten 4 napon keresztül szólt a rock and roll ismét a dunaújvárosi Szalki-szigeten megújult felszereltséggel (a régi sátorszínpad megszűnt, így 3 nagy méretű színpad kapott helyet a helyszínen) és az eddigieknél változatosabb bandákkal.

Mi a munka miatt csak péntek kora estére érkeztünk meg, amit a nagy meleg miatt annyira nem is bántunk. A parkolással nem volt gond, hamar találtunk helyet a kocsinak, a bejáratnál polgárőrök is segítették a gyorsabb bejutást. A karszalag átvétele után a megszokott helyen várt ránk a merch pult, a mosdók és a vegán kínálattal is rendelkező büfék. Ami újdonság volt, hogy a 4 színpad helyett már csak 3 volt felépítve (a Borsodi és a Hell nagyszínpad, valamint a Metal.hu aréna), a régi sátorszínpad helyét pedig a Borsodi Malátabár foglalta el, ahol a karaoke, filmvetítés, kvíz és a különböző versenyek (sörivó, sörpocak és mell szépségverseny) zajlottak, valamint ebben a sátorban rendezték meg a koncertek utáni rockdiszkót is. A színpadok elé gumilapok voltak letéve, így a pogózók sem verték fel a port. Kipróbálhattátok az off programokat is, volt csillámtetkó, haj és szakáll színezés is, amit a sátor bejárata elé kötött színesre festett kutyus modellezett. A sportemberek részt vehettek a reggeli tornán és a viking edzésen is, de akár kedvedre elbújhattál egy könyvvel a kezedben az olvasósarokban is. Ha pedig vízimádó vagy, minden nap este hét óráig strandolhattál a Dunában, sőt a parton foci-kupa is zajlott, de kibújhatott belőled gyermeki éned is, hintázhattál vagy homokvárat is építhettél.

Az akklimatizáció után célba vettük a Metal.hu színpadot, ahol az Igorrr művésznevet viselő francia Gautier Serre lépett fel. Zenei karrierje 2005-ben kezdődött, ekkor még szólóban tevékenykedett. Zongorát, dobot és gitárt, a rögzítéshez pedig a Steinberg Cubase programot használja. Zenei projektjét Igor nevű futóegeréről kapta, az extra két “r” betűt pedig azért tette hozzá, hogy megnehezítse a kiejtést. Első nagylemeze 2010-ben jelent meg, 2017 óta teljes körű együttesként működik a projekt, jelenleg Marthe Alexandre klasszikus énekesnő együttműködésével. Hangzásilag a breakbeat-et, a trip hop-ot, a heavy és black metál riffeket, az extrém tempóváltásokat, valamint az operaéneklést párosította sikítással/morgással, létrehozva így az intenzív, zavaró és tagadhatatlanul egyedi élményt, amihez a bordó ruhában éneklő Marthe és a fekete csuklyás, festett arcú JB Le Bail is nagyban hozzájárult. A banda lerombolta a zene minden korlátját és képes volt elhozni azt, amit az unalmas mainstream bandák nem tudtak nyújtani a műkedvelőknek.

Átnéztem a Borsodi nagyszínpadra is, ahol a 2015-ben alakult finn powermetál Beast in Black játszott. A 2018-as budapesti Nightwish koncerten ők voltak az előzenekar, így már ott is sikerült elcsípnem őket. Most is magasra tették a lécet, nem voltak lassúbb részek, végig erőteljes műsort adtak hatalmas energiájú zenével, megállíthatatlan ütemekkel, táncolható ritmusokkal és lágyabb szinti riffekkel. Az egykori Wisdom bőgőse konferálta fel a legújabb dalukat, a „Power of The Beast”-et, aminek a premierjét hallhatták a rajongók. Máté azt is elmondta, egy álma teljesült, hogy ezzel a bandával is felléphetett itt. Ahogy láttam, a fülbemászó, fenékrázó metál nagy sikert aratott.

Siettem át a Hell nagyszínpadra, ahol a finnországi The 69 Eyes a “Mi vagyunk a helsinki vámpírok” szavakkal köszöntötte rajongóit. Sajnos az első három dal („Framed In Blood”, „Feel Berlin”, „Betty Blue”) iszonyú szörnyen szólt, túl hangos volt a dob és alig lehetett hallani az énekes hangját, de szerencsére magához tért a hangtechnikus és utána helyére került minden, végre szuperül zengett a mikrofon is. Az ismét hosszú hajú Jyrki látszólag egyáltalán nem öregedett, fantasztikusan nézett ki. „Köszönjük, hogy itt lehetünk! Van új zenénk és új albumunk is, itt van róla a „Drive” és a „Death of Darkness”. Az új dalaik kevésbé voltak gótikusak, ennek ellenére nem hiányzott belőlük a dinamizmus. „Következzen a „The Chair”, amit akkor játszottunk, amikor először jártunk Budapesten, a Sziget fesztiválon. Néhányan még emlékezhettek, bár hála Istennek, akkoriban nem volt olyan technológia, mint most és talán nincs is megörökítve” – hangos nevetés. Jyrki nem csak külsejével, hanem szavaival és mozdulataival (táncolt és a saját tengelye körül forgott mikrofonállványával, légcsókokat dobott felénk, letérdelt a színpadon) is az ujjai köré csavarta elsősorban a hölgy rajongókat, többször magyarul köszönte meg nekünk, hogy velük énekeltünk, tapsoltunk és csápoltunk. A dobos Jussi jó rocksztárhoz hűen szokás szerint végig rágózott, félmeztelenül püfölte a bőröket, néha rájuk is állt. Timo-Timo és Bazie gitáros, illetve Archzie basszusgitáros is kivette a részét a szereplésből: kommunikáltak az első sorokkal, repkedtek a mosolyok és a boldog grimaszok. Jól fogadta a nép a 80-as évekbeli Boycott feldolgozást, a „Gotta Rock”-ot is. A közönség eksztázisba táncolta magát az olyan dalokkal, mint a „Wasting The Down”, „Never Say Die”, „Brandon Lee” és a „Dance d’Amour”. „You wanna rock?” – kérdezte az énekes. „Hangosabban, you wanna rock?” És máris belecsaptak a „Lost Boys”-ba. Az egy óra játékidő túlságosan hamar eltelt, sajnos a rajongók hiába sikították a „Még egy dalt!”, a banda nem jött vissza. A goth’n’roll zenekar nemrég ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját, régi ismerősként fogadtam őket, sokszor álltunk már egymással szemben, tudtam mire számíthatok és pontosan azt is kaptam. A dalok megtették a hatást, kellemes élményt és elégedett arcokat láttam a koncert után.

Átbaktattam a Borsodi nagyszínpadhoz, ahol máris kezdett a szintén finn (úgy látszik pénteken finn támadás volt :D) Amorphis. A banda kezdetben death metál zenét játszott, de a későbbi albumokon már a dallamos death metált vegyítették a progresszív metállal és folk elemekkel. Gyakran használják a Kalevalát, Finnország epikus költeményét is a dalszövegeik forrásaként. Pont a koncert napjára esett a legklasszikusabb nagylemezük, a Tales From The Thousand Lakes 30. születésnapja, így sokan abban bíztak, hogy talán valami különlegességgel is készül majd a zenekar, de a rajongók legnagyobb bánatára nem így lett. Én most láttam őket először és kifejezetten tetszett a koncert, jól szóltak élőben, a hangzás nagyon tiszta volt és Tomi hangja is kellemesen csengett, ügyesen váltogatta a hörgést és a dallamos éneklést.

Mivel másnap este bulit csináltunk a 101klubban, így a szombati nap nekünk kiesett, csak vasárnap délután jöttünk vissza a fesztiválra. A Borsodi nagyszínpadot a régi magyar klasszikusok foglalták el, a Moby Dick koncerten részt vehettünk egy lánykérésen, a szombathelyi Lord segítségével szabadon szállhattunk, majd kifuthattunk a világból, az Ossian ismét bebizonyította, hogy „A Rock Katonái”-ban ott dobog még az „Acélszív”, végül a Pokolgépúj énekesét ismerhették meg „A Háború Gyermeke”i és szólt „Mindhalálig a Rock And Roll”.

A Hell nagyszínpadról a Sing Sing-et nem engedték le a rajongók a „Tetovált Jel” és a „Halál a Májra” nélkül. Utánuk következett az 1981 óta létező brazil Ratos De Porãó, akika kora esti napsütésben szinte megállás és szünet nélkül nyomták a harcore punkot, egy-egy számra hatalmas pogózás is kialakult.

A Metal.hu színpadon fellépő, pagan black metált játszó Bornholm bandát elsősorban a két régi nyíregyházi ismerős miatt néztem meg. A zenekar a nevét a Dániához tartozó kis szigetről kapta. Az angol nyelvű szövegek többsége vallási jellegű, filozófiai töltettel megerősítve. Az elsőre dúdolható melódiák énekkel, károgással és hörgéssel voltak megtoldva.

Őket követte a szombathelyi, black metál Sear Bliss, akik már külföldön is komoly ismeretségre tettek szert. A megszokott heavy metál hangszerek mellett szintit és trombitát is használtak a dalokban, plusz olyan pirotechnikát kaptunk, amitől az első sorokban állók szemöldöke tuti megpörkölődött.

Sajnos csúszás alakult ki, így csak belehallgattam az utánuk fellépő görög Rotting Christ-ba. Az athéni banda eredetileg grindcoret játszott, majd áttértek a black metál/gothic metál stílusra. A számok kereszténység -és vallásellenesek, emiatt már több koncertjük maradt el és szorultak ki fesztiválokból, de a rajongók nagy örömére itt ez nem történt meg, cserébe felszántották a színpadot.

Igyekeztem át a Hell nagyszínpadra, ahol az amerikai Dog Eat Dog már belecsapott a hardcore punk-ba. A banda szintén szülinapos volt, az All Boro Kings album idén lett 30 éves, plusz az énekes John Connor (igen, pont úgy, mint a Terminátor filmben :D) is az előző nap ünnepelte a születésnapját. Sorra eljátszották a 90-es évek nagy himnuszait, „No Fronts”, „Who’s The King?”, „Rocky”, „Isms”, „Pull My Finger”, amikre hatalmas ujjongással, énekléssel és pogózással válaszolt a közönség. A betegség miatt elmaradt Sick of It All együttes egyik dalát is eltolták, sőt megkértek minket, ha tudjuk, támogassuk Lou gyógykezelését. A best-off koncertből csupa pozitív energia áradt és azokat is elvarázsolta, akik csak a „slágereket” ismerték.

A hétfői munka miatt nem tudtunk hajnalig maradni, de így is szuper napokat töltöttünk el a feszten és nagyon jó koncerteken mulatoztunk. A Duna melletti kemping továbbra is bevált, a hőséget sokan a vízben fürödve élték túl. De forróság és porfelhő ide, szúnyoginvázió oda, a lelkesedés nem vette el senkinek sem a kedvét és mindenki izgalommal várja, hogy jövőre is megvalósuljon a Rockmaraton 2025 rockerálom!