Első Emelet, Exotic, Hauber Zsolt X Bonanza Banzai – Szent István napi Retro Tabán, 2024.08.20.

A Tabánban a múlt heti Szent István nap alkalmából a Retro Rádió támogatásával a 80-as és 90-es évek magyar sztárparádéját láthattuk/hallhattuk. A négy napos rendezvény utolsó napjára látogattunk ki. Vihart mondott az előrejelzés, így nagyon szorítottam, hogy legalább a koncertek végét várja meg az eső. Szerencsére az égiek velünk voltak.

Elsőként a Hauber Zsolt X Bonanza Banzai formáció lépett a színpadra. Hauber Zsolt, Pálfalvy Attila és Kosztin László segítségével elevenedtek meg az imádott BB dalok. Az intró utáni „Jóslat” után máris következett a Bonanza legelső slágere, az „Induljon a Banzai“, ami begyújtotta az „Ősi Láng“-ot, de nem hiányozhatott az ikonikus „101es Szoba“, „1984“, „Kihalt Minden“, „Elmondatott” vagy „Újra Élsz“sem. Bár csodálatos volt és hatalmas kedvencem „A Szakadék“, de én személy szerint a „Búcsúdal” közben érzékenyültem el, visszaköszöntek a régi szép emlékek és örültem, hogy ezt az élményt most egy hozzám közel álló személlyel élhettem át. Az utolsó szám pedig nem lehetett más, mint a „Valami Véget Ért“. A közönség első soraiban jelen volt az igazi kemény mag, akik a tűző nap ellenére is minden számot végig ugráltak, énekeltek, tapsoltak és hatalmas tombolást csaptak. A régi és új rajongók mindent elsöprő pozitív energiája csodás hangulatot adott a késő délutánnak.

A következő csapat története az 1986-os Aorta Fesztiválon kezdődött, ami egy akkor igen népszerű tehetségkutató volt, a versenyt pedig az Exotic nyerte. A zenekar 1993-ban feloszlott, az énekes Sipos F. Tamás pedig szólókarrierbe kezdett. 2004-ben ugyan újra összeálltak és a Pecsában adtak egy nagyszabású koncertet, majd 2017-től egy évig újra az eredeti felállásban koncerteztek, de 2018 decemberében az együttes úgy döntött, hogy lecseréli énekesét, így Sipos F. Tamás helyére Márton “Kor” Csaba érkezett. A kora este folyamán olyan régi slágereket játszottak, mint a „Nézz rám tizedes!“, „24/24“, vagy az „Olga“, de az újabb album dalai is felcsendültek: „Go-Go Amerika“, „Táncol Az Indián” és egy kislánynak dedikált „Kopott Zongora“. Utolsóként a banda legsikeresebb száma, a „Trabant” hangzott el.

Az estét az Első Emelet zárta. Az intró után máris belecsaptak az „Időgép“-be, majd következett az „Amerika“, „A La Carte” és a „Szentivánéji álom” segítségével megtudhattuk mi történt Szentiván éjjelén. Az „Angyali vallomás“-sal elsősorban a hölgyeknek szerettek volna kedvezni, de úgy gondolom a „Valahova, Valakivel“-el is megnyerték a női rajongók szívét. Kiki elmondta, hogy mindig is pop banda voltak, de most rockosabb verzióban adták elő a „Kutyavilág“-ot, közben az énekes még egy koreográfiát is lenyomott a gitárossal és a basszerossal, viccesen meg is jegyezte, hogy egész héten ezt gyakorolták. A „Sorsvonat“-ot Berkes Gabi előadásában hallhattuk, a „Szexpedíció“-t pedig máig nem érti az együttes, hogyan mehetett ez a dal át a 80-as évek cenzúráján?! Az énekestől megtudtuk, hogy az új album írásakor 3 napra bezárkóztak egy szobába és ott írták meg a „Megyek a Szívem Után“-t. Ha már a Rapülőkből két tag is jelen volt, előadták a „Nem adom fel“-t is. Mostanában puskaporos a hangulat ezen a „Vadkelet“-en, így tettünk egy kis párizsi kirándulást is „Madame Pompadour” birodalmába. X, Y, Z, – gyakran halljuk ezeket a betűket különféle generációk megkülönböztetésére, de mi vagyunk a „Kisgeneráció“. Kiki megköszönte a 4x évet, számára ezek az igazi „Édes Évek“, ahol szárnyalhattak szabadon. A „Nézelődünk” közben az énekes bement pacsizni a közönség közé, majd jöttek a mindenki által ismert slágerek: „Csakazértis Szerelem“, “A Film Forog Tovább” és a ráadásként játszott „Állj, Vagy Lövök!”.

A Gellért-hegy és a Várhegy közötti területen az ingyenes Tabán Fesztivál gondoskodott a jó hangulatról, ahol négy napon keresztül a legnagyobb sztárok léptek fel. A 70-es évektől a Tabán a magyar könnyűzenei élet talán legmeghatározóbb helyszíne. Az este sikeresnek mondható, a legnagyobb csápolás a Bonanza és az Emelet dalokra volt, úgy nézett ki, hogy az Exotic rajongótábora most távol maradt. Alighogy véget ért a nemzeti ünnepünkön az utolsó koncert, elkezdett zuhogni az eső, a tűzijátékot egy órával eltolták, így 22 órától kezdődött a durrogtatás.