15. alkalommal rendezték meg kis hazánk legfeketébb fesztiválját, a Fekete Zaj-t. Augusztus közepén a mátrai Sástó helyszínét ismét ellepte a fekete tömeg, hogy idén plusz egy nappal tovább bulizhasson, mivel a stáb 5 naposra szervezte az eseményt. Továbbra is 5 színpadon folytak a koncertek, 3 a fesztivál helyszínén, 1 a csónakázótó mellett, ahonnan a lidérckiállításon keresztül juthattunk el az erdőben, a kilátó mellett lévő kis színpadhoz. A szervezők a fesztivál logóját megépítették fából, ami este piros-lila fényben tündöklött, naná, hogy sokan abban fotózkodtak. Ebben az évben újra önkéntes voltam, így egy kevéssel én is hozzájárulhattam a rendezvény sikeréhez.

Csütörtökön a beosztásom miatt nekem az első banda a Delta színpadon fellépő Staatseinde volt, akik magával ragadó élményt nyújtottak a lüktető elektronikus és a nosztalgikus hangok ötvözésével. A holland EBM duó kezét nem kötik műfajok, felhozatalukból visszakacsintott a wave, a punk, a technó, a Neue Deutsche Welle (vagy inkább a „Neue-Niederländische-Welle”, azaz az új holland hullám, ahogy magukat nevezik) is és mindezek izgalmas alfajai. A hágai gyökerű Der Neo (aki a bundesliga frizurájával borzolta a kedélyeket) alapító tagra az indusztriál, grunge, hardcore, shoegaze és a gótika hatott, de ezeket jellegzetes nyers elektronikus hangzással szólaltatta meg. 2004-ben hozta létre az együttest, ami az első évtizedben teljes zenekarként működött dobbal és basszusgitárral, majd Andy Dufter csatlakozásával (akire elsősorban a black metál, a grunge, a drum ‘n bass és az euro-house keveréke hatott) és újabb szintetizátorok bemutatásával a duó 2011 óta a mai hangzás virágzó erejévé és szilárd alapjává vált, a német és holland nyelvű dalok („Wir Sind Allein“, „Blaue Augen“, „Wir Leben Roboter“, „Dans“, „Grauw“,„Vi är Hubots“) igazán nagy tombolást váltottak ki a közönségből. Szuper kezdés!

Az utánuk következő Empathy Test két gyermekkori jóbarát, Isaac Howlett és Adam Relf összefogása. A 90-es évekbeli gitárjegyek és az underground tánczene találkozása, nyakon öntve a 80-as évek futurisztikus filmzenéivel. A londoni duó különösen jó érzékkel ír fülbemászó pop-dallamokat és összetett, filmzenére hajazó műveket is. Sajnos a hangosítás annyira szörnyű volt, hogy nagyon sokan teljesen hátraálltak, bár ott sem szólt valami jól, vagy inkább elmentek, így elég kevesen maradtunk a koncerten. Volt „Monsters“, „Empty Handed“, „Vampire Town” és „Last Night On Earth“, de csomó slágert kihagytak, hiányoltam a „Losing Touch“, „Making Worlds” és a „Demons” dalokat. Hamarabb is lett vége a koncertnek, lehet vissza akartak jönni még egy számra, de kb. senki sem tapsolta vissza őket. Nagyon csalódottak voltunk!

Aki táncolni szeretett volna még, a BBM Placcon hajnal 5ig rophatta Dj Terrorismo brutál szettjeire.

A péntek délutáni műszakom végén még éppen elkaptam a Kacsatónián játszó portugál Jorge Da Rocha-t. Gyönyörű házasság az akusztikus és az elektronikus világ között egy szólóművész kezében, akinek a segítségével tóparti csodás környezetben mély és inspiráló hangokat fedezhettünk fel zeneileg érzelmes tájakon.

A Delta színpad első fellépője a Labek & Chrobak, Chrobák Adrián és Szallabek Balázs 2022-ben alakult projektje. A két zenész számára nem idegen a duoban alkotás, így számos különböző műfajból hoztak szakmai tapasztalatot. Zenéjükben eklektikus jegyek köszöntek vissza, leginkább a downtempo, elektronika és deep house kombinációjaként.

A Fanyűvő színpadon máris kezdett a portlandi Unto Others, akik jó úton jártak ahhoz, hogy igazi forradalmat robbantsanak ki a műfajban. Nagy sikerrel keverték az időtlen gótikus elemeket a tradicionális heavy metállal és hard rockkal. Az alapokat hagyományos rock-metál riffek adták, de a megfelelő helyen szintikkel tették lágyabbá és számomra emészthetővé az olyan dalokat, mint „Sailing In The Darkness“, „Butterfly“,„Nightfall“.

A Delta színpadán a Kozmofobe. A kozmikofóbia a világegyetemtől, a csillagos égbolt látványától kiváltott szorongás, rettegés érzése. Az énekesnő dalszerző és producer, a cinematic és orchestral pop elkötelezettje, dalaiban az elektronikus, zord hangzásvilágot szimfonikus, filmzenés elemekkel vegyítette. Szövegei gyakran szóltak fájdalomról, haragról, elengedésről, máskor szabadságról vagy odaadásról.

Utánuk következett az innsbrucki székhelyű shoegaze/post-rock duo Molly. A projekt Lars Andersson énekes/gitáros egyszemélyes keresztes hadjáratává vált, mélyen személyes történeteket fonva össze a romantika iránti szeretetével. Az érzések közvetítésére inkább az egyszerű dallamra és harmóniára támaszkodott, mint a zajos kísérletezésre. Számomra nagyon bealvósra sikeredett ez a fellépés és mivel másnap reggel 6 órára voltam beosztva, így inkább az ágyamat választottam.

A BBM Placcon Lvcretia, míg a Delta színpad előtti részen Kraak-ék nyomták hajnalig az EBM, indusztriál és new wave talpalávalót. Sokan nem értettük, miért kellett ugyanarra az estére párhuzamosan két, nagyjából ugyanolyan stílust játszó dj-t betenni?

A szombati műszakom után az Osztálykirándulás színpad felé vettem az utam, ahol a Crow Black Dream babonázta meg a dark-gót lelkeket már rögtön az elején a fekete füsttel. A „Ki Vagyok Én?“, „Ez Egy Olyan Világ“, „Fázom. Félek” vagy a „Fantomfájdalom” dalokban a banda olyan életképeket idézett meg a darkwave és a poszt-punk, illetve a gót rock zenei vonal eszközeivel, amelyek ismerősek lehettek a rendszerváltás környéki magyar underground klubokból. Az alternatív zenei közönség összetartozásának érzését és zenéit szólaltatta meg a 2021 óta aktív apa-fia duó, első albumuk, a Csak csend, idén jelent meg. Atmoszférikus alapokra épülő, világtól való elszakadás vagy éppen elmenekülést ecsetelő szövegviláguk melankolikus, apokaliptikus érzést festett meg. Az utolsó „Aludj Még“-ben az előző esti dj, Lvcretia is vokálozott. Ahogy körbenéztem, elég sokan voltunk és mindenki átszellemülten táncolt a környéken. Sikeres kezdése volt a napnak.

Belenéztem Fehér Lili, alias Lenkke Delta színpadi fellépésébe is. A hölgy az alternatív, elektronikus pop vonalon mozog, aktívan 2018 óta zenél. Saját, angol és magyar nyelven íródott szerzeményeit az éneklésen túl rappeléssel, dorombbal, furulyával és potméterekkel kelti életre. Dalait pörgős, ám mégis merengős hangulatban adta át a közönségnek.

Visszatértem az Osztálykirándulás színpadra, ahol a szegedi underground bulik nélkülözhetetlen bandája, a Fetish Section koncertje zajlott. A magyar nyelvű dalok hangzása erősen a 80’-as évek vadóc varázsát idézte, keverve a post-punk és a darkwave lendületével. Végig jó hangulat uralkodott, kaptunk fekete lufiesőt is, sokan úgy táncoltak, bele-bele ütve, labdázva velük, de a klubkedvenc „Utolsó Tánc“-ra kifejezetten nagy pogózás alakult ki. Hihetetlen jó csapat, egy igazi energiabomba énekes/gitárossal, Dudvával.

Az 1981-ben alakult holland gótikus veteránokat sokan várták, a Fanyűvő pódium előtti tér folyamatosan megtelt. A nagy múltú Clan Of Xymox dark-wave hangzása néhány sötét pop elemmel még mindig frissnek tűnt és kétségtelenül táncolhatónak. Az énekes elmondta, hogy már előző nap megérkeztek és körbenéztek kicsit, illetve eléggé felöntöttek a garatra. A banda repertoárjában sok női nevű dal („Emily“, „Louise“, „Michelle” és persze nem hiányozhatott a „Jasmine And Rose” sem ) szerepelt. „Minden kibaszott lánynevet játszanánk, ha lenne időnk” – kontrázott egy nagyon jó hangulatú Ronny. Legyen szó a régi new wave darabokról („A Day“, „There’s No Tomorrow“, „Muscoviet Musquito“) vagy az újabb, szintipoposabb dalokról („She“, „X-Odus“, „Your Kiss“) a tömeg jól érezte magát és láthatóan élvezte a kínálatot. A hollandok előadása nagyon meghitt és hangulatos volt, öröm volt nézni/hallgatni őket, a dalok magukért beszéltek és Moorings gyengéd, lágy hangjával, karizmatikus mosolyával keresztül vitte a rajongókat a múlton és a melankólián át. A záró „Back Door” különösen kellemes borzongást váltott ki belőlünk.

Máris kezdett a Delta színpadon az új EBM/coldwave szenzáció, a 2019 óta létező brüsszeli Ultra Sunn. Sam mély és sötét hangja bontakozott ki Gaelle szintetizátorokra és ipari dobgépekre hangolt beállításán. A zenekar táncolható és ragyogó himnuszokat („Keep Your Eyes Peeled”, „Some Ghost Could Follow”, „You & Me”, „Can You Believe It”, „Night Is Mine”) adott elő az önfejlesztésről, a félelmek elleni küzdelemről és a nemek közötti egyenlőségről, miközben harmóniában maradt a klasszikus EBM-mel és a belga elektronikus zenével. Az utolsó számnál elkezdett cseperegni az eső, akkor még nem tudtuk, hogy az egész estét el fogja mosni.

Belehallgattam a Fanyűvő színpadi, Gustav Klimt-ről és annak 1918-as haláláról elnevezett indie/alternatív rock Klimt 1918-ba. A Soellner testvérek által, 1999-ben alapított római trió melankolikus, alternatív rockot játszott, de darkwave és az avantgarde metál hangzásokat is megszólaltattak, a dalokban Joy Divison, The Cure és Bauhaus foszlányokat lehetett felismerni. Sajnos az első pár számnál úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, így nagyon sokan inkább bemenekültek a menedéket nyújtó Stábiroda előtti fedett kocsmához és ott várták meg az eső végét, vagy ha már azon a helyen ragadtak, koncertek és afterparti hiányában beindították ott a társasági életet, ment a dumálgatás és az iszogatás.

A vasárnapi munkám kora délután a BBM Placc-ra szólított, így részt vehettem a Bestiarium Hungaricum könyvbemutatóján. Népszerű műfaj a világban a bestiárium, Magyarországon azonban még nem készült – vagy ha készült is, nem maradt fenn – olyan mitikus figurákról, szörnyekről írt gyűjtemény, amely a Kárpát-medence monda- és hiedelemvilágának szereplőit veszi számba. Csodaszarvas, turul, boszorkány és a különféle nyomódémonok: ők és még sokan mások kaptak helyet ebben a könyvben. A két illusztrátor, Szathmáry Istvánnak és Németh Gyulának, valamint a Cser Kiadó vezetőjének, Vörös Andrásnak a segítségével csodás lényeket és teremtményeket ismerhettünk meg a magyar néphagyományból.

Késő délután Bari Máriusz, – akit sokan Damage néven ismerhettek – tartott egy érdekes előadást a mesterséges intelligenciáról, az AI által generált zenékről a Konferenciateremben. Megtudhattuk, kik és miért aggódnak az AI-zene kapcsolat miatt, kit illet meg ilyenkor a szerzői jog és tényleg segíti-e a kreativitást vagy éppen ellenkezőleg, megöli azt?

A Delta színpadot Cserihanna nyitotta meg. A zenéje egyedi módon keverte a humort és a komolyságot, ahogyan a mindennapi élet apró részleteit is, személyes élmények és a hétköznapi események inspirálták a dalokat. Szövegeiben abszurdum és mély érzelmek találkoztak, melyeket a leleményesen tálalt rímek segítettek napvilágra.

Nagyon vártam a müncheni Rue Oberkampf koncertjét a Delta színpadon és nem okoztak csalódást. A 2016 végén, három DJ által alapított projekt a 80-as évek eksztázisát ötvözte a technó korszak ködbe burkolózó, stroboszkópos hangulatával. Julia francia-német-angol énekével belemerülhettünk az érzések sötét világába, néhol tomboló EBM („Solitude“, „Glycine“) robajjal, néhol futurisztikus technoid („Negativraum“, „Agitation“) hangokkal, néhol a lágyabb szintipop („Deine Augen“, „Hope And Fear“) ütemekkel. Az utolsó számnál feltámadt a szél és csepergett is az eső, de akkor még nem gondoltuk, hogy sokkal nagyobb vihar lesz, mint tegnap volt.

A Fanyűvő színpadtól indusztriál doom és drone metál hallatszódott. Az Author & Punisher nem más, mint Tristan Shone 2004-ben létrehozott egyszemélyes produkciója. A san diegoi zenész gépészmérnöki pályán mozgott, így sajátkezűleg építette hangszereit, hogy a kívánt hangzást a lehető legszemélyesebb élménnyé barkácsolhassa. Már a koncert elején szakadt az eső, de pár számot én még meghallgattam az ernyőm alatt, majd nem sokkal utána biztonsági okokból minden színpadon leállították a fellépéseket. Ismét a Stábiroda elé özönlött a tömeg, majd kb. 2 óra várakozás után adtak engedélyt a tegnapról elmaradt Men+Machine-nak az afterpartira, illetve a Bong-Ra koncertet a teljesen szétázott Delta színpadról a BBM Placc-ra tették át. Én a hajnali Night Drive koncertet vártam volna, de 2.30-kor annyit tudtam meg, hogy megpróbálják másnapra áthelyezni, ezért az órákig tartó ácsorgás miatt megfáradva tértem vissza a szállásomra.

Hétfő este megjelentek az ős dark/gót arcok is, hiszen a Fanyűvő színpadon a már negyven éve, a Reid testvérek által összehozott skót The Jesus and Mary Chain következett. A bandát ismerhetitek a Brandon Lee által kultikussá vált A holló című film zenéjéből is, bár sajnos a „Snakedriver“-t nem játszották. A sötéten romantikus dalok megdobogtatták a fekete lelkületűek szíveit.

Kis késéssel kezdett a Delta színpadon a magyar dark pop duó, a 2008-ban alapított Black Nail Cabaret. A formáció tagjai Árvai-Illés Emese (ének) és férje, Árvai Krisztián (billentyűk). A BNC máig lebilincselő színpadi jelenléttel rendelkezik, a synth noire számok („Teach Me How To Techno“, „Darkness Is A Friend“, „Autogenic“, „Bête Noire“, „No Gold“) alatt a kozmoszról és a bolygókról láthattunk háttérvideókat, Emke is kivételesen csupa fehérben volt, ruhája fejdísszel és kesztyűvel vált teljessé. „A Hegy” című dalukat itt játszották először, ami a Mátra hangja zenei modell (a pontos háromdimenziós felszínt felhasználva, „hullámozható” a domborzat, elektromos jellé alakítható) segítségével készült el. Így hol máshol is lehetett volna hitelesebb, mint a Fekete Zaj fesztiválon? Ráadásul éppen teliholdkor.

A Pornography neve összefort a The Hungarian Cure Tribute Band besorolással. Nem árultak zsákbamacskát, sorra jöttek a kedvelt Cure dalok: „Just Like Heaven“, „Friday I’m In Love“, „A Forest“, „Lovesong“, „Boys Don’t Cry, „Lullaby“, „Play For Today“. Árpi és bandatársai az Osztálykirándulás színpadon megmutatták, még most is méltóak a Robert Smith hazai helytartói titulusra.

A budapesti Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force Delta színpadi fellépése az érzékek elleni végső támadást jelentette. Rengetegen táncoltak az elektronikus zenére és próbálták közben kipukkasztani a füstbuborékokat. Nekem az összes slágerük szürreálisnak tűnt, a Budapest TV-beli Ómara jósnő „Luxusputri“-ja, a Doubletta serpenyős „The Ultimate Cooking System” vagy a pogányirtó keresztesvitéz „Cyber Lancelot“, ugyanakkor ott a fesztivál utolsó napjának utolsó óráiban zseniális volt és nagyon is odaillő.

A tegnapi eső miatt elmaradt austini Night Drive koncertjét záróként a Fanyűvő színpadra tették be, hajnali fél 2-re volt kiírva, de volt az 2-2:30 is, mire elindult a sci-fi filmes tájak ihlette modern szintipop. A banda megkapó dallamokkal, kifejező szövegekkel és pulzáló ritmusokkal ötvözve egy stílusos, energikus hangzást kínált olyan dalokkal, mint az „After Dark“, „Drones“, „Rise And Fall“, „Summerwaves“. Az a maréknyi ember, aki még ébren volt szépen ropta, az énekes köszönetképpen sokszor teljesen előre is jött, a koncert végén pedig kijött hozzánk.

A tegnapról szintén kimaradt Senkwaves által pörgetett afterparti fejezte be a 2024-es Fekete Zaj fesztivált, akik a 80-as évek legjobb new wave és szintipop számait nyomták, néha belekeverve a mai kor darkwave és postpunk dalait is.

Bár a koordinálás jó volt, a szervezők rögtön reagáltak az időjárásváltozásra és menedzselték át a koncerteket, valamint mindent elkövettek, hogy egy percig ne unatkozzunk, hiszen akár már délelőtt vagy kora délután találhattunk magunknak elfoglaltságot: voltak tetoválóművész által tartott rajzórák, táska, ékszer vagy jóskártyakészítő workshopok, szerep-és nyomozós játékok, kilátó látogatás, zajtúra, jóga és darkness fitness, Mátra Hangja hanginstalláció, filmvetítések és beszélgetések a konferenciateremben, mégis nekem úgy tűnt, hogy kevesebben vagyunk, mint tavaly. Ne hagyjuk elveszni ezt a fesztivált, jövőre gyertek el Ti is Zajongani!

Fotók: A L pix _{^{(Facebook, Instagram)}} és Kovács Edina