
Én az elmúlt 35 évben, amióta megismertem a zenekart (a műfaj „isteneit”), ha az ipari zene kifejezést meghallottam, mindig ők jutottak eszembe. Figyelmeztettek, hogy már erősen lenyugodtak, ne számítsak a régi „csörömpölős-zúzós” stílusra. Hát, szerencsére ez nem így lett. Az (öreg)fiúk most is hozták a régi formájukat. Nem mondom, hogy nem volt nyugodtabb zene. Némelyiknél úgy éreztem, mintha (sajnos nekem most kimaradt) Nick Cave-t idézte volna. Nem véletlenül… Sőt, egyszer még egy kis New Model Army – érzés is beugrott. De csak szubjektíven.

Rögtön az új albumról az én személyes kedvencemmel, a „Pestalozzi“-val indítottak, ami nagyon hatásos belépő lett. (Kis kitérő: a hétvégén Martonvásáron voltunk, és ott pont felvetődött Pestalozzi neve, Brunszvikék sokat vettek át a tanításaiból). Majd rögtön utána a következő friss nagyágyú, az „Ist Ist“-el varázsoltak el mindenkit, az albumverzióhoz képest talán hangzatosabb, zajosabb változatban.

Aztán az előző albumról a „Wedding” szépen építkezős csodájától ámultunk, majd a „Grazer Damm” sokkolt, döbbentett le mindenkit. Később amikor az egyik szám kezdetekor pirosra váltott a teljes színpadi világítás, már sejtettem, hogy a „Sabrina” következik: ez nem „a haldokló nap vöröse”, hanem Cabernet Sauvignon-é. Amit egy szép nagy odaillő vörösboros pohárral is szemléltettek.

A felvonultatott hangkeltő berendezések mind saját készítésűek voltak, a dobfelszerelés is annyira rendhagyó volt, ahogy ezt elvártuk tőlük: a visszahajlított nagyméretű fémlemez hozta a kellő ipari alaphangot, de a felfüggesztett spirálrugó, a 200 literes műanyag hordó, a marmonkannák is jól szóltak. Pláne később, amikor egy felpörgetett fúrógéppel zörögtették meg őket. Láttunk ott mindenféle csodahangszert, ezekből még Lois Viktor is meríthetett ötletet egykor, talán.

Blixa Bargeld bár sántikálva érkezett, jól bírta folyamatosan állva. Az időnként előjött emblematikus sikítozásai nekem egy félrehangolt Szokol-rádió állomáskereséseit idézte, fülsiketítő módon. És a ’lisztfecós’ hajviseletéről rögtön az ugrott be, hogy ez mennyire rímel arra, hogy most épp a Liszt-ünnep koncertsorozat keretében léptek fel…
(Z.L.)











