Két éve lemaradtam Chelsey-ékről, így a két héttel ezelőtti fellépésüket már nem hagyhattam ki. Aznap kora este hiába néztük a többiekkel az esemény facebook oldalát, nekünk kellett kikövetkeztetni, vajon mikor kezdődnek a koncertek, mivel a szervezők nem írták ki, ami azért valljuk be, elég fura. Így igyekeztünk a Robotba már kapunyitásra odaérni, nehogy lemaradjunk valamiről, na és persze, hogy dumálgassunk az ismerősökkel. A színpad oldalán, a hangfalra téve vettem észre a bandák menetrendjét, ami majd a későbbiekben lesz érdekes tényező.

20.30-ra volt kiírva az előzenekar, ami a budapesti-gyöngyösi székhelyű Cold Contrast volt, sikerült is pontosan elkezdeniük a koncertet. A banda a fő dalszerző, Nemesházy Marcell egyszemélyes projektjéből formálódott együttessé, amihez előbb Iadar Melinda énekesnő, majd a basszgitáros és a gitáros Baranyai Márk és Pribéli Miklós, azaz „Makó” csatlakozott. A tagokban közös a 80-as évek darkwave és szintipop zenekarainak, valamint az újhullámos dark zenék iránti szeretet. A dalok angolul íródtak és személyes élmények ihlették, visszatérő téma a kiábrándultság, megalázottság, megromlott kapcsolatok és a menekülés. Zeneileg keveredett bennük a klasszikus gót a postpunkkal és a coldwave/darkwave elemekkel.

A koncert nyitódala, mint mindig a „Last Honest Words” volt, amit a klippel is rendelkező, fenyegető hangulatú „Silence Souls” és a misztikus atmoszférájú „Funeral Mist” követett. Kifejezetten táncolható, popos hangzása volt a „My Emptiness“, „Outland“, „Falling Down“, „Prisoner” és a 80-as éveket sugalló „Devil Inside Of Me” számoknak. Az utolsó „Time Storm” eléneklésénél Makó is beszállt Melinda mellé. Az énekesnő talán izgulás miatt szinte folyamatosan csukva tartotta a szemét, pedig jól szólt a hangja, kellemes légkörű koncert volt.

25 perc átállás után megjelent a színpadon a los angelesi Chelsey Crowley énekesnő, aki a Crimson Scarlet együttesének feloszlása után Andrea Mantione (szintetizátor) és Giacomo Zatti (elektromos dobok) bolognai zenésszel kezdett együtt dolgozni és megalapították a Nuovo Testamento-t. A banda neve olaszul Újszövetséget jelent. A trió első bemutatkozó dalai még poszpunkos/coldwaves hangzatúak voltak, de a következő évek albumai már a szintipopos/italo diszkós vonalat követték.

Már az első „Wildlife” dalukkal felrobbantották a helyet és aki még esetleg nem mozgott volna, az a hihetetlenül dallamos és ritmusos „Heartbeat”-nél már tuti táncra perdült. Visszakerültünk az 1980-as évek dicsőséges napjaiba, a „Michelle Michelle” tiszteletadás a Hi-NRG zenei műfajnak, amit a gyors tempók, intenzív énekhangok és a pulzáló basszusvonalak jellemeznek. A „Vanity” disco ütemei elárasztották a padlót és az örömteli szórakozás uralkodott a teremben. A „Love Lines” és a „Heat” virtuális zenei időgépek a 80-as évekből, úgy hangzottak, mint a korai Madonna. A gótos/posztpunkos árnyalatú „Golden Boy” és a szintipop klasszikus „The Searcher” után már tűzben égett a táncparkett. Ez az ütem fertőző, táncolni kell rá! Az olyan számok, mint a „Perfect Storm” és a „Get Closer” egy neonfényekkel és eufórikus energiával teli tánctérre szállították a hallgatókat. A ráadás „Electricity” a 80-as évek éjszakai autóútját idézte, de utána hiába tapsoltunk, nem jöttek vissza. 50 perc játékidő baromira kevés főzenekarként, még fesztiválon is, nemhogy önálló koncert esetében. Ugyanannyit játszani, mint az előzenekar, mi van? Főleg úgy, hogy 20 perccel tovább voltak kiírva a már korábban emlegetett hangfalakra?

Nem értettük, hogy mi történhetett, de ezt leszámítva jól sikerült az este, mindenki jól érezte magát és kitáncolhatta a lelkét is. Chelsey tiszta hangja hipnotikusan éteri és álomszerű volt, jól kísérte a szintetizátor által vezérelt csillogó dallamokat, gyönyörködhettünk a fülbemászó vonalvezetésben. A sötét italo diszkó ízvilágával átitatott pophimnuszok a jellegzetes, 1980-as évek ihlette klubelemek, a fertőző ritmusok és a szintipop ellenállhatatlan vonzerejének a keverékével lángra lobbantotta a színpad előtti teret. Az italo diszkó hívei ma ismét bebizonyították, hogy a 80-as évek szelleme igazából soha nem halt meg.