A tavalyi adventi koncerten még a hideg ellenére is annyira jól éreztem magam, hogy idén sem tántorított el a fagy és visszatértem az egri forgatagba, hogy a cicakávézóban való átmelegedés után újra élhessem a BB életérzést a Hauber Zsolt X Bonanza Banzai fellépésén.

Az intró közben sapka-sálban-nagykabátban megjelentek a fiúk és máris kezdődött a „Jóslat“. Az énekes elmondta, hogy most vannak itt Egerben harmadik alkalommal, majd belecsaptak az „Induljon A Banzáj” és a „Dörömbölnek A Vágyak” dalokba. A „Calypso“-t úgy vezette fel Attila, hogy ez a kedvenc száma, a többi 90 mellett. 😁 A „Kicsi Szív” egy gyorsabb verzióját hallhattuk, majd jött a „Térj vissza“, „Nézz Rám” és az „Újra Élsz“, ahol már ténylegesen mindenki élt, nagy volt a tombolás, a közös éneklés és a hujjogatás. Még egy kézzel készített, karácsonyi cicomában világító Bonanza jel is előkerült. Az „A Megváltó“-t már 1 évvel ezelőtt is eljátszották nekünk, ami olyan gyönyörű szép volt, hogy erre egyszerűen „Nincsen magyarázat“.

Attila megkérdezte, hogy bírjuk-e még? Gondolom a hideget, pedig attól sokkal rémesebb „A 101es Szoba“, majd remélte, hogy nincs rossz kedvünk és jól vagyunk, jött is a „Rosszkedv“. Az „Ősi láng” alatt annyit táncolt az énekes, hogy lemozogta az elfogyasztott karácsonyi bejglit is. Elmondta, hogy a következő dalt még sosem játszották Egerben és elindult „A Vér Szava” gyorsított verziója.

Az „1984” után a „Búcsúdal” következett, mert mindig fájdalmas egy búcsú, pláne az imádott Bonanza daloktól. Természetesen a nagyérdemű ezt nem is akarta elfogadni és a hatalmas visszataps megtette a hatását, a srácok ismét a színpadra álltak és a „Kihalt Minden” után jót buliztunk még az „Elmondatott“-ra is, hogy aztán könnyeinket törölgessük a „Valami Véget Ért” alatt.

A közel másfél óra rendkívül gyorsan eltelt. Akik szerettek volna beszélgetni, fotózkodni a tagokkal, azok megtehették, a színpad oldalához ugyanis kijöttek a fiúk. Zsolt kicsit beteges állapotban volt, reméljük már újra jól van egészségügyileg és hamarosan ismét egy fantasztikus koncerten vehetünk majd részt.













