Bit Em Up – S8, 2024.12.29.

Idén is kihagyhatatlan volt a karácsonyi és előszilveszteri 8 bites zenei esemény, a Bit Em Up 2024 az S8 Undergroundban.

Az első fellépő Vincenzo (aka Strayboom) volt egy újabb DJ szettel, amelyben most kivételesen nem csak saját számok, de a 2024-es év kiemelkedő SID zenészeitől is játszott egy-egy dalt. A 45 perces blokkot az odaillő Commodore 64 vizuál kísérte, amely kellőképpen beindította a bulit a chiptune-t szerető közönség soraiban.

A C64 SID zenéket az általam eddig ismeretlen, egyszemélyes Syngular követte a színpadon, amely az erős Kraftwerk-es hangulatú kezdés után átment egy pszichedelikus techno irányba – egészen ismétlődő zenei vonulatok váltották egymást, gyakorlatilag megszakítás nélkül, mint egy DJ set. A vocoder, a Korg Kaoss Pad és a sok egyéb kütyü nagyon jól működött együtt élőben. A koncert utolsó harmadára már dallamosabb, elektro-ra hajazó számokra táncoltunk.

Az E-Diode sokadszorra is hozta a tőlük megszokott live techno érzést, természetesen basszusgitárral kiegészítve! Számomra már jól ismert slágerek váltották egymást a szettjükben, mindjárt a második szám a „Nuclear Holocaust Survival Kit” volt, de kihagyhatatlan volt az „Aztec Challenge” is. A koncert a második felére átment egy kicsit industrial technoba, megérkezett az FLA életérzés, de a szerencsére a műsoruk legvégéig megmaradt a 303 túltengés. A srácok ismét nem okoztak csalódást!

SH4D0WC0DE sem volt számunkra teljesen ismeretlen, már láttuk/hallottuk a 101klubban korábban, de a mostani dark-cyber-techno DJ szettje nagyon erősen megalapozta a táncot az S8 Undergroundban. Többek között mi is elégedetten csettintettünk a szett végén: így kell egy jó dark-elektro partit csinálni!

MatthewN – szintén demoscene kötődésű előadó – most cyberpunk álarcban lépett fel. A hardstyle/techno DJ szettje rendesen megdöngette a hangfalakat! Tökéletes levezetése volt ennek a nagyszerű estének!

A fellépők mögé a vizuált VJ D3T0X keverte, továbbá az esemény körítése az előtérben és a kisteremben is kipakolt retro számítógépek és konzolok voltak, ahova oda lehetett ülni akár egy közös LAN-os Doomozásra vagy egy Wizard of Wor-ra is az Insert Coin Egyesület jóvoltából.