Sever Synth Fest 2025 – ajánló

A szintipop és az EMB szcéna európai csúcsai érkeznek november elején a német határ melletti cseh Liberecbe. Míg 2023-ban, az első évben döntően a műfaj cseh képviselői foglalták el, az egy évvel későbbi második évben a műfaj külföldi vezetőinek érdekes szembesülését kínálták a hazai szintipop szcénával. A tavalyi év sztárjai kétségtelenül a svéd Covenant és a német De/Vision volt, akik fennállásuk során először mutatkoztak be Csehországban, valamint a brit Empathy Test. A fesztivál csaknem 700 nézőt vonzott a tízórás elektronikus zenei maratonra a Művelődési Házban, akiknek fele német, lengyel és szlovák rajongó volt. Az idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Sever Synth fesztivált ismét a libereci Művelődési Házban tartják meg. A szervezők egy összeurópai viszonylatban is rendkívülinek mondható felállást állítottak össze, hiszen a műfaj legkedveltebb képviselői közé tartozó zenekarok egyedülálló kínálatát verbuválta össze.
A fesztivál főszereplője a legendás angol Nitzer Ebb zenekar lesz, akik jellegzetesen nyers elektronikus zenéjüket mutatják be, az EBM kategóriába sorolva. A feszt másik sztárja lesz napjaink egyik legnépszerűbb német szintipop bandája a Solar Fake, a karizmatikus énekes és zeneszerző Sven Friedrich vezetésével. Az EBM magas színvonalú belga hagyományaira épít és a fesztiválon is fellép a műfaj legendái közé tartozó Suicide Commando elektro-indusztriális csoport is, akik a felteszik az i-re a pontot az idei sztárfelállás esetében. Mivel a szintipop műfaj legismertebb úttörője világszerte a brit Depeche Mode, a dalaik előtti legkritikusabb tisztelgésre a német Forced To Mode vállalkozott. Nyugati szomszédunk országából érkező zenekarok sorát a közkedvelt Solitary Experiments zárja az első csehországi fellépésével, valamint egy álmodozó projekt, a Zynic, aki a tarsolyában a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji könnyed szintipopot tartogatja. A libereci fesztiválon a tavalyi évhez hasonlóan Svédország is képviselteti magát, a S.P.O.C.K zenéjét “spacepop”-ként emlegetik, szövegeiket pedig a science fiction irodalom ihlette. Szlovéniából utaznak a helyi szinti klubélet vezetői, a Torul együttes. A szervezők elsősorban a külföldi bandákat részesítik előnyben, így az egyetlen cseh képviselő Lakeside X lesz, aki idén a legtöbb külföldi koncertet adja majd. A csoport elsősorban a 2023-as prágai Depeche Mode koncert előzenekarának köszönhetően került a szélesebb nyilvánosság figyelmébe.

Belépő árak: https://www.evstupenka.cz/akce/37567-sever-synth-fest-2025

1190 CZK (korlátozott idejű ajánlat április 30-ig)
1290 CZK (korlátozott idejű ajánlat augusztus 31-ig)
1390 CZK (2025. november 7-ig)
1500 CZK a helyszínen

További információt kaphattok a hivatalos weboldalon: https://sites.google.com/elset.cz/sever-synth-fest/domovsk%C3%A1-str%C3%A1nka