Ahhoz képest, hogy nagypéntek előtti napra lett szervezve a SenkWaves csapat által életre keltett koncertest, egész szép számmal gyűltünk össze az Aurórában. Kezdésnek a közönséget Mona dj szettje melegítette fel.

Aznap debütált a budapesti, tavalyi év tavaszán alakult Synthetic Destiny nevezetű dark elektró trió, akik kísérteties coldwave/darkwave és EBM hatásokkal kísérleteztek. A banda férfi tagjai ismerősek lehettek már egyeseknek a Cold Contrast nevezetű formációból, a szintis Nemesházy Marcellhez és a basszusgitáros Baranyai Márkhoz csatlakozott Eperjesi „Sky” Júlia, aki már régóta vágyott arra, hogy énekesnőként kipróbálhassa magát. A közös próbaszerzemények során gyorsan kialakult a zenei kémia és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy érdemes együtt folytatniuk. A fiatal hölgy minket is elvarázsolt, nemcsak kellemes hangjával, hanem bájos pofijával, csinos alkatával és dögös ruhájával is magára vonta a nézők tekintetét. A srácok maszkkal borították be arcukat, csak a szemük látszódott ki belőle.

Az első és az utolsó dal magyarul szólalt meg, a többi angol nyelven íródott. A sötét ritmusú dallamok a romantika, árulás, csalódás, bánat és a vágy témáiból merítkeztek, ugyanakkor a szövegekben megjelent a mesterséges intelligencia és a technológia által formált jövőkép, valamint a társadalom kritikája is. A zenekar neve is ezt a gondolatiságot tükrözi: egy jövőt, ahol sorsunkat már nem teljesen mi írjuk. A nemrég megjelent kislemeznek, a „40 Days”-nek már videóklipje is van, ami a távkapcsolatok árnyoldalait mutatja be, a gót főhősnőnek 40 napot kell várnia, hogy újra láthassa szerelmét. A dübörgő ütemek és a finom szinti vonalak táncolásra hívtak minket, jó volt a hangulat. Öröm volt látni, milyen sokan voltak kíváncsiak a magyar gótikus underground zenei élet újdonsült példányára. Aki lemaradt róluk, a szeptemberi győri fellépésüket ne mulassza el!

Az átszerelés alatt SenkWaves Balázs 80-as dj blokkja pörgette fel a közönséget.

Az est fő fellépője, a német Oliver Decrow már iskolás korában elkezdett zenélni, de 2002-ben lendült bele igazán, amikor a drezdai Művészeti Akadémián képzőművészetet tanult. Ezalatt több helyi DJ-vel és tetoválóval dolgozott együtt, akik megismertették a 80-as évek zenéjével, az italo disco-val, a coldwave-vel és a minimal wave-vel. Tanulmányai alatt úgy döntött, hogy elhagyja hazáját, Montrealba költözött és minden nap zenélt. Ott és New Yorkban forgatta az első videoklipjeit is. Külföldi tapasztalatokkal visszatért Drezdába, ahol sikerült elismertséget szereznie a szubkultúrában. A sötét, befelé forduló stílusáról és egyedi minimál/elektró-darkwave hangzásáról ismert Oliver 2020-ban jelentette meg az Opus Pistorum című kislemezét. 2023-ban csatlakozott a Cold Transmission kiadóhoz és kiadta debütáló albumát, az Iʼm Too Young To Die-t.

Rögtön az erős „I Close My Eyes“-al kezdett, a szöveg egyszerű, de erőteljes, a dalnok belső konfliktusáról szólt, a következő „Birthcage” jelentése mögött a tudatosság növelése állt, míg az instrumentális „Horse Hoof” a legjobb barátja öngyilkosságát tükrözte. A számok a basszus-vezérelt szintetizátorokon alapultak, mély szólamok keveredtek a 80-as éveket idéző dobgépekkel. A szövegek nem túl hosszúak, de a dalokat így is átérzed és megérted, az előadó elsősorban a zenén keresztül fejezte ki gondolatait és érzéseit. A végig napszemüveget viselő nyakkendős Oliver éneklés közben gyakran játszott a billentyűkön vagy épp az elektronikus dobon. A reményvesztett „Lost Adult“, a sötét „Maybe I Won’t Die Tonight” és az egyedi, rögtön magával ragadó hangzású „Trapped Inside” számokkal a rideg valóságot tárta elénk. Érdekes a hangszerelése a „My Bitter Tears“-nek, visszaadta azt a bánatot és a szomorúságot, amit a dal megíráskor érezhetett. A zenész az „I’m Too Young To Die” mottójával búcsúzott tőlünk: „Túl fiatal vagyok a halálhoz, túl öreg vagyok a síráshoz”.

A koncertek után a Hűvösvölgyi Hideghullám estek házigazdája, Antidolor is vendég dj-zett, hajnalig rophattuk a darkwave/coldwave/minimal wave zenékre.