Prague Gothic Treffen 2025

A korábbi évekhez hasonlóan most is augusztus utolsó hétvégéjére időzítették a XX. PGT-t, azaz a Prague Gothic Treffen-t. Az idén jubiláló esemény 2004-ben jött létre, körülbelül egy évvel azután, hogy megalapították az első cseh gótikus portált/webzint, a Sanctuary.cz-t. A világ legnagyobb lipcsei gótikus összejövetelének, a Wave Gotik Treffen-nek a koncepciója (innen a név) teljesen lenyűgözte a cseh csapatot és szerettek volna legalább egy darabot Prágába vinni belőle. Idővel a PGT elkezdte kialakítani saját arcát és nemcsak Csehországból, hanem egyre inkább külföldről is vonzotta a látogatókat.

A Prágai Gothic Találkozó jelenlegi formája párhuzamosan két színpadon (gitár és elektromos színpad) zajlott, két egymás mellett lévő klubban (Bike Jesus és Fuchs2) egy kellemesen eldugott helyen a Moldva folyón, Štvanice szigetén, csak 15 percre a központtól. A jubileum alkalmából egy különleges eseménnyel, egy gótikus hajóúttal kedveskedtek a szervezők, ami pénteken 15 órakor indult a prágai Dvořák rakpartról. A kirándulást külön jegy ellenében lehetett igénybe venni.

Az estét a Bike Jesus-ban a prágai Cold Venus Revisited nyitotta meg. A zenekar a sötét, zajos pszichedelikát, a shoegaze-t és a posztpunkot érintette. Zenéjük egyfajta menekülés a disztópikus valóságból, egzisztenciális dalszövegekkel és zajos melankóliával kiegészítve. A trió szőke gitáros-énekesnőjének kellemes volt a hangja, de sokáig nem tudtam maradni, átbaktattam a másik helyszínre.

A Fuchs2-ben pedig az Athén árnyaiból származó görög Kalte Nacht tartotta csehországi premierjét, ami 2017-ben szólóprojektként indult Nikossal, majd 2018-ban duóvá alakult Myrto énekesnővel. Munkásságukat a darkwave-re alapozták, amelybe számos más hatást is kevertek, az urban beatektől a szintipopon át a festői atmoszférikus zenékig. Analóg szintetizátorokat, jeges dobgépeket és kísérteties énekhangokat ötvöztek egy hipnotikus darkwave/coldwave keverékké. Kis csúszással kezdtek, ráadásul a mikrofon sem akart szólni, így pláne nem értettük, mi volt a csúszás oka. Rögtön a kedvencemmel, a „Humans Are Mistakes“-sel kezdtek, amire be is indult a tömeg. Egyes daloknál („In A Wild Wave” és a görög nyelvű „Nychta Skia“) Nikos is vokálozott, egyébként hol gitározott, hol a szintit nyomogatta. A dinamikus elektronikával, Myrto jellegzetes mély énekével és kifogyhatatlan energiájával teli koncert elég hamar lelkesedést váltott ki a közönségből, szuper kezdés volt.

A következő fellépő a titokzatos darkwave/gót projekt, a hamburgi Dark volt. Ismét csúszás alakult ki, nem tudni miért. A gitáros/szintis legalább negyed órát állt a pódiuma mögött, az énekes is a fenti karzaton állt, nem igazán értettük, hogy mire várnak. Aztán egyszer csak elindult az intró, megjelentek a lakkruhás táncoslányok, majd a szintén csupa lakkban lévő, kopaszra borotvált, fehérre mázolt, fekete rúzsos, napszemüveges énekes is és belecsaptak a „Dark Nightmare“-be, majd a közkedvelt „Skeleton Dance“-be. Ahogy tavaly a német fesztiválon is, most is hozták Nicole-t, aki az érzelmes „Lovers In The Dark“-nál együtt énekelt a mély hangú dalnokkal. Nagyon jól kiegészítették egymást, imádtam a hangulatát. Ultrasötét és tele volt melankóliával. Sajnos nem tudtam tovább maradni, siettem át a másik színpadra, de az már ennyiből is egyértelműen látszódott, hogy a banda első csehországi fellépése sikeres volt.

A Bike Jesus-ban immáron szólt a dallasi Rosegarden Funeral Party, akik már az első EP-jük 2018-as megjelenése óta nyomot hagytak a nemzetközi posztpunk/gót színtéren. A hagyományos gótikát ötvözték a modern pop érzékenységgel, ami érzelmileg megindító és rokonszenves dalszövegeket támogatott a szívfájdalomról és a gyógyulásról. A zenekar nagy hangsúlyt fektetett a kedvesség, valamint az önmagunk és mások szeretetének terjesztésére. Én a nevük alapján nagyon nem ilyen zenét képzeltem hozzájuk, meg is lepődtem és abszolút pozitívan csalódtam. Az énekesnő bája, életereje és a dinamikus dalok („Polaroid“, „Gates Of Heaven“, „Tortured Decline“) vidám hangulatot teremtettek, körülöttem mindenki táncolt és mosolygott. Az utolsó számnál itt is akadt valami technikai probléma, hogy az mi volt és megoldódott-e, azt már nem vártam meg, célba vettem a másik színpadot.

A szomszédban újra elektronikus lett minden a 2005-ben alakult svéd Ashbury Heights-al, akik szintén először léptek fel a cseheknél. Először a szintis/gitáros srác jött fel a színpadra, majd az énekes Anders fekete bőrkabátban, amit a meleg miatt már a második szám alatt le is vett magáról, végül Yasmine énekesnő hosszúujjú, bő szabású fekete ruhában. Vajon a hűvös mátrai éjszakán miért viselt átlátszó csipke body-t, itt a zárt térben pedig ujjrésszel rendelkező ruhadarabot? 😀 Már a „Tunguska” nyitójával elkezdődött az éljenzés és ez csak folytatódott az olyan dalok hallatán, mint a „Headlights“, „Spectres From The Black Moss“, „Is That Your Uniform?” és „Waste Of Love“. A vörös hajú énekesnő kezdettől fogva az egész színpadot betöltötte. Tisztában volt azzal, hogy milyen hatással van másokra és szeretett csípős mozdulatokkal flörtölni, vagy játszani a hosszú hajával. Anders viszont tiszta hűvösséget sugárzott, kellemes nemtörődömséggel párosítva. A „Spiders” című klubslágerük elegáns felfrissülést kapott és minden eddiginél modernebb és változatosabb hangzású volt. A „Crescendo” és a Wild Eyes” közben is teljesen fantasztikus volt a hangulat. Mindhárom zenész dühösen ugrált, a szikra már régen átterjedt a közönségre. Yasmine itt is ragyogott, hangterjedelmével könnyedén elérte a nagyon magas hangokat. Jött a mindenki kedvence, a „Phantasmagoria“, aminek már az első prüntyögése hatalmas ovációt váltott ki. Eddig bírta az énekesnő a meleget, leöntötte magát az ásványvízzel, majd a „Smaller” közben a magassarkúját is levette. Hoppá, a mikrofonállványt most jelentősen le kellett engedni. 😀 Aztán Yasmine habozás nélkül leugrott a színpadról, erre Anders a mobiltelefonjával röviden filmezni kezdett az „Anti Ordinary” alatt és énekeltették a tömeget. A rajongók boldogan csatlakoztak: „Az emberek jobban szeretnek téged, ha hétköznapi vagy. Akkor miért nem adod meg magad és leszel hétköznapi?” Minden kétség eloszlott, a banda ismét ugyanolyan elbűvölő volt, mint szokott, hozták a szokásos slágereket, talán nekem eddig ez volt a legjobb koncertem.

Átnéztem a Bike Jesus-ba a Gene Loves Jezebel brit rockegyüttesre, amit az 1980-as évek elején alapított Michael Aston és Jay Aston ikertestvér. Lényegében Gene (Michael) és Jezebel (Jay) egy duó volt, amelyben a háttérzenekarok folyamatosan váltogatták egymást. A gótikus rockhoz és a posztpunkhoz kötődő zenéjükre nem táncoltak annyira sokan, valószínűleg kevesen ismerték őket vagy már az afteren pörögtek az emberek, esetleg a kinti kertrészben hűtötték le magukat.

Belehallgattam az afterbe is, ahol a Basszila és Extize bandák frontembere, dj Rapha Hell pörgette a kedvelt gót, rave, elektró és szintipop dalokat, utána pedig az osztrák ismerősöm, dj Terrorissmo a legütősebb dark elektró és harsh EBM-mel csapott oda. A másik teremben posztpunk, coldwave és gót számok csábították a sötétebb lelkületűeket.

A másnapi városnézés után csatlakoztam én is a késő délutáni gót piknikhez, ahol kicsit megpihenhetett az egész napos túra után a lábam, illetve gyönyörködhettem a szebbnél szebb és ötletesebb ruhakölteményekben.

Most a Fuchs2-ben nyíltak meg az ajtók, ott kezdett Agnis, azaz Agnieszka Leśna, egy modern lengyel boszorkány, aki a spiritualitást, a feminizmust és az okkultizmust ötvözte művészetében. Az énekesnő és zenei producer dinamikus, dark elektró/szintipop dalokat hozott magával a cseh premier fellépésére, a műfaját boszorkánypopnak nevezte el, amit úgy írt le, mint Lady Gaga találkozását a Depeche Mode-dal és a Nine Inch Nails-el. Agnieszka nem újonc a zenei életben, már korábban is megmutatta vokális képességeit a Red Storm és a Desdemona együttesek énekesnőjeként. Szólóprojektjéhez keresztnevének északi fordítását választotta, aki most két táncosnőt is magával hozott, a férfi látogatók legnagyobb örömére.

Átnéztem a másik színpadra, ahol a 2007-ben Rómában alakult Date At Midnight a sötét gót/posztpunk hangzásukat darkwave beütésű szintetizátorokkal gazdagították. Az olasz kvartettet láthattátok már tavaly Budapesten is, ahol a régebbi slágereket vitték magukkal, de mint megtudtam, most inkább az új lemezre koncentráltak és csak a koncert végén játszottak 1-2 egykori dalt, pár rajongóból csalódást váltva ki ezzel. Ettől függetlenül azért az energikus számok táncra csábítottak a ködös félhomályban és a bőrgatyás, Daniele De Angelis énekes látványa sok denevérlányt kísértésbe ejtett.

Vissza a Fuchs2-be. Kíváncsian vártam a francia Minuit Machine-t. A dark elektró banda 2013-ban született Párizsban, a tagok gyakran „zavart” hullámként írják le a zenéjüket, amit különböző 80-as és 90-es évekbeli hatások is tarkítottak. Miután Hélène De Thoury, a projekt hosszú távú írója és producere a kovid tragikus mellékhatásai miatt (olyan szövődménye lett, hogy a bal fülére megsüketült) visszavonult a zenéléstől, így most Amandine Stioui énekesnő szólóprojektje lett. Az énekesnő elbűvölő hangokat produkált, ami keveredett a sötét elektronikus ütemekkel. Most nagyon lazára vette a figurát, bő nadrágot, haspólót és hozzá fejkendőt viselt. A sötét szintetizátorokat, techno ütemeket és nyers érzelmeket ötvöző dalok („Hold Me“, „Cent Fois“, „Chaos” és a legújabb „Party People“) a melankóliát, a lázadást, de egyúttal a reményt is kifejezték.

Rövid színpadi átszerelés következett, olyan szerkezetet erősítettek a plafonra, mintha valakit fel akarnának kötni. Nem jártam messze a valóságtól, a Hell Show-ban a legendás prágai tetováló- és piercingstúdió, a Hell a horogrugós függesztést audiovizuális show-val ötvözte. A történet szerint az apácát megrontotta valami démonszerű lény, majd megjelent maga az ördög is, aki a démonnal együtt letépte az apácaruhát, horgokat tűzdeltek a testébe, szájpecket kapott, a két kezébe pedig vörös gyertyákat tettek és kicsit felhúzták a magasba. Az apáca kezdeti ellenkezése démoni vigyorba ment át, ahogy ettől a rituálétól úgymond átváltozott. Ezt az egyedülálló előadást a szakterületük mesterei mutatták be, lenyűgöző látványosság volt, kifejezetten nem gyenge idegzetűeknek.

Hamarosan kezdett is a belga Mildreda, azaz Jan Dewulf projektje. A 90-es évek elején, a mindössze 15 éves Jan annyira rákattant az olyan honfitársai zenéire, mint pl. a The Klinik, hogy kölcsönkért egy billentyűzetet egy barátjától, majd a nyarait egy pizzériában töltötte mosogatással, hogy stúdiófelszerelést vásárolhasson. Két albumot is kiadott, amik hamar elterjedtek az elektronikus zenei körökben, mégis úgy döntött, hogy szünetelteti a projektet és helyette a másik bandájára koncentrál. Aztán nem más, mint Dirk Ivens biztatására, aki személyesen kérte Jant a Mildreda újjáélesztésére egy partin, végül Dewulf 2016-ban visszatért harmadik nagylemezével. Újra feléledt benne a sötét hangzások iránti mély szeretet és készen állt arra, hogy lerombolja a világot zenei tapasztalatával és egy újabb fergeteges elektronikus szörnyeteg felszabadítására irányuló vágyával. A koncert nekem kifejezetten tetszett, sokkal jobban, mint a 3 évvel ezelőtti német fesztiválos fellépése. Az énekes nagyon közvetlen volt és mint megtudtam, az aláírása után mindig rajzol egy macskát, mert a kedvenc állata. 😉

Az estét a 2018-as Blackbook zárta, akiket nagyon-nagyon vártam már, a tavalyi német fesztiválfellépésük óta hatalmas kedvenceim lettek. Tulajdonképpen Prágába is elsősorban miattuk mentem el. A duó egyik fele számos rádióslágerért felelős, amik a mai napig a legtöbbet játszott svájci számok közé tartoznak, valamint egy sikeres nemzetközi Netflix-sorozat címadó daláért is felelős. A másik fele Svájc legismertebb zenekarának zenésze. Dalszerzőként és producerként számos sikerszerzeményt és listavezető slágereket tudhat magáénak. Ezeket ismerve nem meglepő, hogy a titokzatos svájciak egy hurrikán energiájával robbantak be a színtérre és sikerült elbűvölniük az egész szintipop nemzetet. A csapat jellemzői a vívósisakok, a pozitív energiával átitatott elektronika és a kiváló élő produkció hibátlan vokállal. Mindketten vívómaszkban léptek a színpadra, de azt az énekes még az első szám előtt le is vette magáról. A futurepop, a darkwave, a synthwave és a darkpop modern keverékével átitatott dalok abszolút fülbemászóak, mindegy volt, hogy a régebbi („I Dance Alone“, „Haunted Love“, „My Darkest Memory“, „Everybody Is A Nobody“, „Minefield“, „Lab Rats“) a tavalyi („Beautiful Lies“, „Under The Radar“, „Painkiller“, „Out With A Bang“, „Normal“) vagy az idei („Addicted“, „I’m Not A Robot“, „Suffer In Silence“) számok szóltak, a közönség lelkesen danolászott és táncolt. Az énekes megkérdezte, hogy vannak-e itt boszorkányok? Ami persze őrült sikoltozást váltott ki, hiszen következett a „My Beautiful Witch“, a dalnok elégedetten konstatálta a dal végén, hogy igazán gyönyörű boszorkányai vannak ma este. A „You Are Strange” azoknak szólt, akik élvezik egyediségüket. A mélyen megindító és erőteljes szám biztosan rezonált azokkal, akik valaha úgy érezték, hogy nem igazán illenek be valahová, ez a dal pedig emlékeztetett arra, hogy nem csak rendben van másnak lenni – ez valami, amire büszkének kell lenni. Utána ki is fejtette az énekes, hogy furcsák vagyunk, de reméli nem változunk meg soha. 😀 A duó szintén először lépett fel a cseheknél, ahogy láttam maradandó élményt nyújtottak, egyszerűen imádták őket és a dalokat. Tuti, hogy még egy héttel a koncert után is dúdolják a slágereiket.

A másik teremben már ment az after, posztpunk, new wave és gothic rock szólt, de rövid átszerelés után beindult a Sanctuary.cz dj csapata is (úgy volt meghirdetve, hogy a szervezők legjózanabbjai fognak játszani 😀 ), akik a szintipop, elektró, indusztriál, EBM és a 80-as évek legnagyobb slágereit adták le nekünk. A sötétségen átszűrődő fülbemászó dallamok táncra perdítettek, miközben élőbbnek éreztem magam, mint valaha. A városnézéstől meggyötört lábaimról ismét lerúgtam a cipőt és felmászva a kanapéra táncoltam reggel 7 óráig.

Az idén először, már az eseményt megelőző hónapban teltházassá vált családias fesztivált mindenkinek ajánlom. Központi, jól megközelíthető helyen van, a látogatók nagyon barátságosak és kedvesek, a stáb is olyan bandákat próbált összeválogatni, akik még soha vagy ritkán jártak náluk, illetve mindkét vonalnak próbáltak kedvezni, azaz az elektronikus és a gitáros zene szerelmeseinek is. A cseh gótikus underground gyökereiből származó esemény egy kétnapos nemzetközi találkozóvá nőtte ki magát. Továbbra is azt éreztem, mint tavaly, mintha visszarepültem volna 20 évet, a 2000-es évek WGT-jén láthattam ennyi gót arcot, amikor még az elektronikus vonal nem volt ennyire túlsúlyban. Talán még a tavalyinál is több németet, kicsit kevesebb olasz és lengyel résztvevőt láttam, én szinte alig hallottam csehet. Viszont véletlenül összefutottam egy kisebb magyar csapattal és meglepetésemre még egy magyar ismerősbe is belebotlottam.