
Úgy elröppent a nyár, azon vettem észre magam, hogy a Hauber Zsolt X Bonanza Banzai már az évzáró koncertjére készül. Az idei esztendő utolsó fellépése Ócsára volt kiírva, így múlt hét szombaton a történelmi Öregfalu területére utaztunk, ahol idén először különleges kulturális fesztivál várta a látogatókat. Aki szemfüles volt, lefotózhatta a nyereményjátékhoz a turnébuszt is, jelentem nekem is sikerült! 🙂

Ahogy lement a HitSession dj a színpadról, máris elkezdődött a Zsolti-Zsolti kántálás, a műsorvezető el sem tudta mondani a szövegét, annyira hangosak voltunk. 😀 Az intró alatt először Zsolt lépett a pódiumra. A szinti és a gitár mellett most volt élő dob és basszusgitár is, a zenészek elfoglalták helyeiket, végül az énekes is megjelent és belecsaptak az „Induljon A Banzai“-ba, majd megemlítette, hogy ez a turnézáró állomás, ha így a végén még van bennünk szusz, akkor kezdődjön a „Tánc“! Nem kellett kétszer mondania, naná, hogy pörgött mindenki, az „Újra Élsz” alatt pedig újraéltük fiatalságunkat.

Az énekes elmondta, hogy ma is hoztak magukkal egy meghívottat, mégpedig a „Szárnyas Fejvadász“-t. Ezt a vendéget bizony az összes BB rajongó imádta, nagy volt rá a tombolás. Már több mint 5 éve visszatért a Maestro, majd „Térj vissza” mihamarabb! Sokan azért még reménykednek, hátha nem kell várniuk tavaszig és esetleg a tavalyi és az azelőtti évhez hasonlóan lesz még valahol adventi koncert. 😉

Hűvöskés időben az a legjobb, ha elkezdenek „Dörömbölni A Vágyak“, miközben Attila bemutatta az együttest is. Arra „Nincsen magyarázat“, mekkora sikongatást kapott mindenki, persze a legnagyobbat nyilván Zsolti zsákmányolta be. Ahogy arcunkat friss szél csapta meg, tudtuk, hogy a „Calypso“-val nemcsak a nimfa érkezett meg, hanem az eső is, ami szerencsére csak csepergett, így nem mosta el a rendezvényt.

Reméltük, hogy késni fog a hajnal és tovább élvezhetjük a fiúkkal az estét. A „Nézz Rám” után olyan szám következett, aminek az előadóját a banda is nagyon szereti, sokan már ordították is, hogy ez a Depeche Mode lesz. A „Strangelove” tökéletes feldolgozását és megéneklését az ördögi „101-es Szoba” követte, ahol a közönség egyszerre mutatta az ujjaival az egy nulla egy-et (👍✊️👍), majd megszólalt bennünk „A Vér Szava“. Amikor a „Barátom” közben Zsolti is énekelt, szívünkben újra égett az az „Ősi láng“.

Nem maradt más hátra, mint a fantasztikus „Búcsúdal“, persze a hatalmas tapsáradatra és a gyertek ki-re muszáj volt a srácoknak újra színpadra állniuk és máris kezdődött a „Jóslat“. Attila kérdezte, hogy érdekel-e minket még 1 dal? Mi pedig visítottuk, hogy „Nem érdekel“! 😃 A közönség ismét elrontotta a szöveget, de az énekes ügyesen kisegítette őket. Oké, régen volt már 1991, de kedves rajongók, annyira azért érdekeljen már titeket ez a fantasztikus szám! 🙃 Vagy amíg nem magabiztos a tudása a tömegnek, addig talán Attila beénekelhetné az első 1-2 szót nekünk. 😉

A „Kihalt Minden” disztópikus képei alatt az eső is jobban elkezdett esni, volt aki feladta és elindult haza, persze a többség azért kitartott. A zene az bizony szólt, sőt, a hangulat teljesen a tetőfokára hágott, pedig még hátra volt a zseniális „1984“. Laci lejött az árokba gitározni és pacsizni az első sorokban állókkal, az énekes pedig megjegyezte, hogy már „Elmondatott” minden. Megköszönte az estét a „Valami Véget Ért“-tel, ami közben párszor elment a mikrofon hangja, de a rajongók nem hagyták cserben kedvencüket, egyszerre énekelte mindenki a szöveget. Attila nagyon hálás volt, meghajláskor többször is köszönetét fejezte ki azért, hogy itt a végén kisegítettük a közös dúdolással.

A legtöbbünket nem tántorított el az egyre jobban szakadó eső, sokan akartak még Zsolttal egy-két kedves szót váltani, vagy közös fotót készíteni vele, esetleg dedikáltatni a lemezeket. A 1,5 óra hip-hop eltelt, újabb szuper koncerttel lettünk gazdagabbak. 😇 Véssétek be a naptárba, április 11-én, szombaton a Barba Negra-ban találkozhattok legközelebb a fiúkkal, ezúttal a piros nevezetű nagyszínpad szolgál majd az esemény helyszínéül. Gyertek és töltsük meg a legnagyobb termet is!



















