Nemzeti ünnepünk előestéjén francia darkwave bandák szállták meg az A38 hajót. Ha a teljes fedélzetet nem is, de az Orr termet mindenképpen bevették. Először a dél francia székhelyű, a montpellier-i Théo Guilvard hideg, minimalista, szintetizátor vezérelt projektje kezdett 15 perces csúszással (ami még mindig kevésnek bizonyult, lévén, hogy hétköznap volt, mindenki a munkából esett be, sokan így is elkéstek, vagy teljesen le is késték az előzenekart).

A Larsovitch hangzásában az elektro-wave és az EBM rendkívül táncolható elemei egyesültek egy szokatlan, retró pop érzékenységgel és egy csipetnyi lázadással megfűszerezve. Théo célja a sötét, mégis táncolható zene komponálása a régi analóg gépek használatával, de a számítógép elhagyásával. Az énekes a színpadra lépéskor a szintire akasztott hosszúujjú kabátját vette fel, aminek a hátára a minimalista lázadás volt írva, vállára pedig az együttes neve.

Az első dal, a márciusi albumról származó, orosz nyelvű „Obossrannyi Gueroï “(Свидетельство о Смерти feldolgozás) dübörgő synth-punk ütemei rögtön táncra invitáltak minket. Szuperül szólt, a minimal wave gépesített lazaságát ötvözte a keleti posztpunk melankólikus bolyongásával. Ezt követte a novemberi kislemezes francia „Légions Perdues” és a már klippel is rendelkező „Bonne Nuit“.

Elkalandoztunk 2023-ba is, az első kislemezről szólt a szintén francia dalszövegű „Konputa” és a görög „Skasé“. Bár az énekes francia, de állítása szerint jobban érzi magát, ha görögül és oroszul énekel. Bemutatott pár új számot is, mondta is, hogy annyira frissek még, hogy nem biztos benne, hogy eltalálja a megfelelő basszust. Azért sikerült neki. 😀 A zümmögő ütemek, a lüktető ritmusok és a heves ének táncra perdítette a hallgatókat.

Vissza a mostani album címadó számához, a „Normal’No“-ban már keveredett a francia és az orosz nyelv. Letette a gitárját is, chiptune hangzás szólt a Korg MS20 szintiből. A szaggatott dallamokkal és a nyers érzelmek hullámaival kezdődő orosz „Dogoz“-nál már zavaróan melege lehetett az énekesnek, ugyanis levette magáról a kabátját. A görög „Xenomorfos” egy antifasiszta kiáltvány, ami a nacionalizmus és az automatizált idegengyűlölet gépezetére vicsorog a düh hullámain keresztül. Az utolsó szám pedig egy szintén görög feldolgozás volt.

A Blind Delon zenekart 2016-ban alapította Mathis Kolkoz, eredetileg trióként működtek. Az énekes zenészcsaládból származik, ahol mindenféle zenét hallgattak: 70-es és 90-es évekbeli rockot, klasszikus zenét, filmzenét, francia varietét és barokkot. Elmondása alapján a projekt elindulásakor az volt a célja, hogy az apja elektronikus örökségét (a papa a 2000-es években a Nancy Fortune elektronikus banda tagja volt, és egészen fiatalon elvezette fiát az elektronikus zene felfedezéséhez) ötvözze a rockzene és a hangszerek iránti szeretetével. Talán ezért is olyan a Blind Delon, amilyen ma, a stílusok keveréke, ami máig megmaradt.

A toulouse-i zenekar a legújabb lemezük francia dalszövegű „Blast” számával kezdett, amely a Cure-szerű refrénjével érzéki atmoszférát teremtett. A szintén friss „Étoile Froide” és „L’Enfant Égaré” az ősi szintetizátorok, a jeges basszus szólamok és a fekete romantika által csábította el a közönséget. A Melting Palms féle „Abyss” feldolgozás pedig erőteljesen ötvözte a new wave és a post-rock stílusjegyeit.

A korábbi albumok dalai inkább elektronikusabbak, poposabbak voltak, úgy mint a „L’envie“, a „Souffle Le Vent” vagy az „Et C’est Comme Ça“. A „La Mort”-ban és az „Edouard”-ban a nyers elegancia és a tiszta melankólia keveredett. Hallhattuk az előző korong címadó számát is, a „La Métamorphose” instrumentális dalt és az utolsónak játszott, rendkívül táncolható „La Noyade“-t. A banda legutóbb két éve lépett fel hazánkban, remélik, hogy hamarosan újra itt lehetnek Budapesten.

A koncertek után a srácok a merch pultnál várták a rajongókat dedikálásra, közös fotóra, vagy csak egyszerűen egy hellóra. Akinek még bugi volt a lábában, az a 101klubban folytatta a mulatozást, ahol a coldwave/darkwave/new wave és posztpunk zenék legjobbjai szóltak.