A szervezők ezúttal nem kapkodták el a dolgokat: a menetrendet nagyjából két órával a koncertkezdés előtt tették közzé. Ez önmagában is megadta az este kissé kaotikus, underground felhangját. Az ElizaBatban egyszer jártam még nagyon régen, így most meglepetésként ért, hogy a felújítás miatt teljesen más útvonalon jutottunk le a pincébe. Egy pillanatra azt hittem, el is költöztek, de gyorsan felvilágosítottak: ha minden jól megy, hamarosan új helyen nyitnak majd ki. Sajnos a közönség létszáma finoman szólva is visszafogott volt – nagyjából 12–15 ember gyűlt össze. Talán maga a helyszín riasztotta el az érdeklődőket (sokan nem szeretik, hogy bent lehet cigizni), vagy egyszerűen nem volt eléggé meghirdetve az esemény. A szervezők fél órát még vártak a kezdéssel, hátha befut pár elkésett lélek, de végül be kellett látni: ez most ennyi.

Elsőként Snakeatsnake kezdett. A szófiai egyszemélyes EBM és indusztriál projekt eredetileg 2013-ban Gefährlicher Reiz néven indult, majd átnevezték és 2020-ban újraindították. Debütáló albuma 2021. év végén jelent meg, illetve a legújabb lemezét tavaly novemberben adta ki és ezt jött népszerűsíteni. Az ipari, techno és ambient elemekből építkező zenét gyors, lüktető ütemek és minimális, mégis agresszív ének jellemezte, ami intenzív, cyberpunkba hajló hallási élményt teremtett, ez tökéletesen illett a pince nyers, kissé dohos atmoszférájához. A szintetizátorok és a barkácsolt scrap ütőhangszerek használata autentikus textúrát kölcsönzött a zenének. Dalszövegei az okkult és a technológia lenyűgöző fúzióját tárták fel, a miszticizmus, a labirintusszerű földalatti csatornák, a nukleáris óvóhelyek hideg, sivár folyosóinak és a titkos katonai helyszínek témáit boncolgatva.

Az énekes bőrdzsekiben kezdett, amit hamar levetett és egy szál atlétában folytatta tovább, mintha fizikailag is levetkőzné a civilizáció felszínes rétegeit. Az egyik számnál egy tábornoki sapkát is felvett, ironikus vagy épp fenyegető gesztusként, nehéz eldönteni. Többször bejött a közönség közé is, ami ilyen kis létszámnál már-már zavarba ejtően intim közelséget jelentett. A hangszereit egy nyitott, bőröndszerű ládából kezelte, gombokat és potmétereket csavargatva. A jellegzetes hangzás dobokból, basszusszekvenciákból, roncs ütőhangszerekből, alkalmankénti szintetizátor-vezetőből és énekből állt össze. A minimalista dalszövegek a személyes és társadalmi hanyatlás témáit járták körül. Az egész produkció inkább hatott rituálénak, mint hagyományos koncertnek. A kevés néző ellenére – vagy talán épp amiatt – a hangulat egy fojtogató, ipari világba rántotta le a jelenlévőket. Nem csupán koncertet kaptunk, hanem egy intenzív, érzékszervi túltelítettségig fokozott élményt, ahol a bunker-esztétika és a nyers elektronika életre kelt.

Rövid átszerelés után érkezett is Larsovitch, azaz Théo Guilvard Franciaországban indult underground zenei projektje, amely 2020 végén jött létre a montpellier-i Friche Mimi művészeti közegében. Tulajdonképpen miatta mentem le aznap a pincébe, mivel annyira tetszett a tavaly őszi hajós koncertje. Az intró után máris erősen kezdett, a legutóbbi album orosz nyelvű „Obossrannyi Gueroï “( a Svidetelstvo o Smerti egyik dalának feldolgozása) dübörgő, energikus synth-punk alapjai azonnal mozgásba hozták a közönséget és rögtön táncra csábították a jelenlévőket. A francia „Légions Perdues” az elszigeteltség, a történelmi és személyes bukás, valamint a kiábrándultság köré épült. A dalszöveg hangulata inkább borongós, mint dühös, nem a lázadásról, hanem a csendes felismerésről szólt. A visszafogottabb és intimebb „Bonne Nuit“-nál már gitárt ragadott, egyszerre nyugodt és nyugtalanító módon kívánt jó éjszakát.

Maradtunk a gitárnál, de már odament prüttyögni az oldalt álló szintihez is, a „Konputa” címében a japán „computer” (コンピュータ / konpyūta) torzított, rövidített változatára utalt. A Konputa nem pusztán egy gépet jelent, hanem az ember és gép közti határ elmosódását, az érzelmek digitalizálódását és a modern, gépiesített élet hidegségét. A szöveg szinte mantraszerű, mintha egy program futna újra és újra. A gép itt egyszerre eszköz és metafora: kapcsolatot teremt, de közben el is választ. A „Skasé” Larsovitch egyik sötétebb hangulatú száma, címében a francia “cassé” (törött, összetört) szó torzított, játékos írásmódjára utalhat. A dal központi témája a belső törés és szétesés, a szöveg hangvétele hűvös és távolságtartó, mintha kívülről figyelné a saját sérülését. Ez a visszafogottság tette igazán nyugtalanítóvá.

A „Depression 401” a sötétebb érzéseket, a szívfájdalmat és a szomorúságot hozta el nekünk, míg a „Dogoz” egy átmeneti világot szimbolizált. A „Xenomorfos” már a címével is az idegenségre utalt. A „xenomorf” szó jelentése ugyanis idegen alakú lény, kívülálló forma (a sci-fi rajongóknak a Alien ikonikus lénye is eszébe juthat róla), de ez itt inkább metafóra, nem konkrét szörnyet jelent, hanem azt az élményt, amikor az ember önmagát is idegennek érzi. A dal központi témája az érzés, amikor valaki nem illeszkedik a környezetébe, a kulturális vagy érzelmi eltávolodás. Ennek ellenére az énekes be akart illeszkedni közénk, ugyanis bejött táncolni a közönség közé.

Az emberek nem akarták elengedni, így jött a „Normal’No“, ami tematikailag a normalitás fogalmát kérdőjelezte meg. A cím játék a szavakkal: a „normal” és a tagadó „no” összeolvadása. A dal azt boncolgatta, hogy mi történik azokkal, akik kilógnak a sorból, mit jelent „normálisnak” lenni és ki határozza meg a szabályokat. Újabb visszatapsolás, újabb szám, a gyors tempójú és punkos energiájú „Vios/Mania” az „elhibázottság művészetét” dolgozta fel a refrénben ismétlődő „απέτυχα” („megbuktam”) kifejezéssel. A koncert után lehetett beszélgetni, fotózkodni a fellépőkkel.

Az analóg gépekre épülő, számítógép-mentes zenei produkció egy melankolikusan sötét, de mégis táncolható estet szerzett nekünk olyan eszköztárt használva, mint a régi dobgépek, szintetizátorok, gitár és a minimalista ének. Kár, hogy ilyen kevesen látták, sokkal nagyobb közönséget érdemeltek volna az előadók. Talán a szervezés lehetett volna precízebb, nem igazán hirdették a bulit, ami meg is látszott a látogatók számán. Az underground hangulat érződött abban, hogy nem próbált többnek látszani annál, ami és erősítették azt az érzést, hogy itt valódi lelkesedésből, nem pedig tökéletesre csiszolt üzleti logika mentén történtek a dolgok.