Két héttel ezelőtt igazán különleges módon sikerült megünnepelni a születésnapomat: a Sümegi vár lábánál megrendezett ingyenes Első Emelet koncerttel. Már önmagában az is élmény volt, hogy a kirándulás során nemcsak kilátók és kastélyok kerültek az útitervbe, hanem egy élő koncert is, ráadásul egy ilyen ikonikus magyar zenekartól.

Nagyjából negyedórával a kezdés előtt érkeztünk meg, és már messziről hallatszott Kiki jellegzetes hangja. Egy pillanatra azt hittük, hogy lekéstük a kezdést, de szerencsére csak a beállás zajlott. Ahogy leszállt az este, a kivilágított vár alatt a kivetítőn először egy földgömb jelent meg, amely lassan ráközelített Európára, majd Magyarországra. Végül felvillant az Első Emelet felirat is, és már indult is az „Amerika”. A nyitány rögtön hozott egy spontán, emberi pillanatot: a gitárosnál valószínűleg beragadt az egyik effektpedál, amit olyan elszántsággal taposott, hogy Kiki nevetve reagált rá a színpadon.

„Jó estét, Sümeg!”, köszöntötte a közönséget az énekes, majd érkezett az „önazonos dal”, az „Önarckép”, amely a zenekar egyik legkorábbi szerzeménye. A kivetítőn dollárjeles napszemüveg villant fel, Kiki pedig teljes lendülettel előrejött a színpad szélére, egészen ráállva a mélynyomóra. A jókedv végig érezhető volt az estén. „Sok ismerős arc van tegnapról”, jegyezte meg nevetve az énekes, mielőtt belekezdtek az „A La Carte”-ba. Ezután a hölgyekhez szóltak: „Jön az „Angyali Vallomás”, pláne hogy holnap anyák napja is van.” Aztán megjegyezte, hogy bár semmi áthangzás nincs a 2 dal közt, de most következik a „Szexpedíció”. Közben szépen lassan sötétedett a vár alatt, amit Kiki így kommentált: „Remélem, még mindig fogtok látni minket.”

A koncert egyik legjobb spontán poénja is ekkor érkezett. A dalnok egyszer csak odaszólt: „Mi a baj, Tomikám?” A gitáros válasza, hogy „Hangos volt a szóló a fülemben.” Mire Kiki: „Akkor ezt tisztáztuk.” Innen komolyabb irányba fordult az este a „Bújtass El”, majd a „Valahova, Valakivel” alatt. Utóbbinál, amikor Kiki elénekelte a sort, hogy „miért itt vagyok”, valaki a közönségből, valószínűleg az egyik kemény mag bekiabálta: „Mert itt az Emelet!” A zenekar és a közönség is jót nevetett rajta.

Ezután Berkes Gábor kapta meg a mikrofont a „Sorsvonat”-hoz. Miközben a kottát kereste, viccesen megjegyezte:
„Nem látok szemüveg nélkül, ez a legújabb, gyerekek.” A refrén szövege közben futott a kivetítőn, a közönség pedig hamar „Berkes Gabi!” skandálásba kezdett. „Ez már személyi kultusz, gyerekek!” – reagált nevetve a közben visszatérő énekes. A koncert egyik nosztalgikus csúcspontja az „Éretlenek” volt, amelyet Kiki úgy vezetett fel, hogy ez bizony filmzene volt. A dal alatt a szöveg is ment a kivetítőn, majd egyszer csak felkiáltott a dalnok: „Szóló!”

Ezután időutazás következett. „Tekerjük vissza az idő kerekét, voltam én is fiatal, gyűjtöttem a posztereket és forgolódtam „Álmatlanul”, amikor különböző hölgyekről álmodoztam.” Az elejének hangzásában tényleg volt valami Sounds Like a Melody-szerű melankólia, különösen a szintetizátoros felvezetésben. A „Hazafelé” előtt Kiki arról beszélt, hogy ez már sokkal komolyabb dal, amely az utazásaikat örökítette meg. „Bizony így volt, utaztunk össze-vissza az országban.” A következő blokk azonban újra bulisabb irányba vitte az estét. A „Nem Adom Fel” előtt megemlítette, hogy a Rapülők két tagja is jelen van, de megjegyezte, hogy külön emlékezzünk meg Somló Tamásról is.

A „Néma Hajnal” ismét komolyabb hangvételt hozott, majd jött a „Megyek A Szívem Után”, amelyet az elmúlt 42-43 év összegzéseként vezetett fel a zenekar. Itt már teljes közönségénekeltetés zajlott. A „Kisgeneráció” után Kiki azt mondta: „De még milyen jó a helyzetünk.” Innen pedig képzeletben Párizsba utaztunk, a Notre Dame és „Madame Pompadour” világába. A nosztalgikus hangulatot tovább erősítette az újabb „Édes Élet” felvezetés: „Azok voltak a boldog évek, amikor utaztunk és szárnyaltunk szabadon az utakon. Amikor nem, akkor meg lemezt készítettünk.”

A koncert végére teljesen felszabadult lett a hangulat. Kiki egyszer csak kiszúrt egy gyereket az apja nyakában ugrálni: „Nézzétek már, hogy ugrál! Próbáljuk meg mi is!” És már indult is a közkedvelt „Nézelődünk”. Az énekes ekkor lejött a közönség közé lepacsizni a rajongókkal, majd a „Csakazértis Szerelem” alatt visszatért a színpadra. A fináléban pedig „A Film Forog Tovább”-bal zárult volna az este, ha hagytuk volna, de jött a „Vissza-vissza-összevissza” kántálása, mire visszajött a banda még egy szám erejéig, amit a dalnok azzal konferált fel: „Kicsit másabb lett, de mindjárt felismeritek. Figyeljetek együtt támadunk!” Nem sokkal később pedig már együtt skandálta a közönség: „Állj, Vagy Lövök!”

A fellépés végén természetesen a közös fotó és a zenekari bemutatás sem maradt el. Az egész este pontosan azt adta, amit egy Első Emelet koncerttől várni lehet: nosztalgiát, humort, slágereket, közvetlenséget és azt az érzést, hogy ezek a dalok több generáció számára is ugyanazt jelentik. Egy születésnapi ajándéknak pedig aligha lehetett volna jobb lezárása a sümegi vár alatt.