Amint megtudtuk, hogy a Hauber X Bonanza Cserkeszőlőn is fellép a Cserke Vitéz Napok keretében július közepén, a kemény magnak egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ott leszünk. Volt, aki egy kellemes wellness hétvégével kötötte össze a koncertet, mi csak jöttünk-mentünk, hogy ismét átéljük a fiatalságunk legszebb zenei emlékeit.

Valamilyen szervezői csúszás miatt a koncert ugyan közel húsz perc késéssel kezdődött, de amint felcsendült az „Adj Esély”-t a hozzá tartozó videoklippel, minden várakozás feledésbe merült. Az intró alatt elsőként Zsolt érkezett a színpadra, mosolyogva integetett a közönségnek, majd a „Tánc” kezdetére Laci és Attila is csatlakozott hozzá. A közönség az első pillanattól kezdve fantasztikus hangulatot teremtett: együtt énekeltünk, táncoltunk és újra bebizonyosodott, hogy ezek a dalok mit sem veszítettek az erejükből.

Hamar elhangzott sokunk egyik nagy kedvence, az „Újra Élsz”, ami után Attila megköszönte, hogy ismét együtt lehettünk és örömét fejezte ki, hogy ennyi ismerős arcot látott a nézőtéren. Azoknak pedig, akik esetleg először találkoztak a produkcióval, röviden bemutatta a zenekart: „Mi vagyunk a Hauber X Bonanza, a Feltámadás turnén vagyunk”, majd érkezett is a címadó dal, a „Feltámadás”. Természetesen nem maradhatott ki az állandó útitárssá vált „Szárnyas Fejvadász” sem.

A „Rosszkedv” előtt a frontember játékosan megjegyezte: „Lehetséges, hogy ennek a fejvadásznak rossz kedve van talán?” A „Dörömbölnek A Vágyak”-at úgy konferálta fel a dalnok, hogy „Nem kell csöndben maradni, dörömböljenek azok a vágyak!”, hangzott el a kérés, persze a közönségnek sem kellett sok biztatás. A sorokból hangosan visszhangoztak a refrének, a nézőtéren pedig jól érződött, hogy a rajongók minden szót kívülről fújnak.

A koncert lendülete „Térj Vissza” alatt sem tört meg, a közönség továbbra is aktívan követte a zenekart, majd a műsor a „Calypso” felé vette az irányt, amelynek karakteres hangulatát a „Provokatőr” még tovább erősítette. A dalok közötti átvezetéseket ezúttal is Attila sajátos humora tette emlékezetessé. Mosolyogva megjegyezte: „Nem provokáljuk tovább a Calypsot, mert a pribékek elvisznek minket a „101-es Szobába”, de a „Jóslat” előtt aztán ismét visszautalt az előző poénra, amikor tréfásan hozzátette: „Mi ebbe a 101-es szobába nem fogunk bekerülni.”

A „Monumentum” felvezetése is találó volt: „Itt is állítunk a pillanatnak emlékművet.”, fogalmazott az énekes, majd néhány szóban a közönséghez fordult és megkérdezte, hogy érzik magukat. Ezután elárulta, hogy következőként egy olyan szerzemény fog felcsendülni, ami egy számukra is meghatározó és nagyon szeretett zenekar előtt tiszteleg, ezért emelték be a koncert repertoárjába. A választás a Depeche Mode klasszikusára, az „A Question Of Time”-ra esett, amely az együttes előadásában is kiválóan működött és remekül illeszkedett az est hangulatába.

A „Búcsúdal” előtt Attila ugyan már a koncert végének közeledtére utalt, de gyorsan oldotta is a búcsúzás hangulatát. Megjegyezte, hogy az „Ősi Láng” „jó alkalom még a bulizásra”, így senkinek sem kellett attól tartania, hogy túl korán véget ér az este. Mi pedig egyértelművé tettük, hogy még korántsem szeretnénk elengedni kedvenceinket: a hosszú taps, a hangos sikítás és az egyre erősödő „Gyertek ki!” skandálás pillanatok alatt betöltötte a teret. A ráadás szinte borítékolható volt, amit Zsolt is mosolyogva nyugtázott egy, a közönség felé küldött csókkal.

Nem sokkal később felcsendült az „Induljon A Banzáj”, amely újabb lendületet adott az estének. A rajongók minden korábbinál hangosabban énekelték a dalszövegeket, tapsoltak és együtt mozogtak a zenekarral. A hangulat olyan intenzívvé vált, hogy könnyen azt hihette volna az ember, most kezdődött csak igazán a koncert, pedig már a ráadásnál járt az este. A zenekar és a közönség kölcsönösen egymás energiájából táplálkozott, méltó lezárását adva a fellépésnek.

„Érdekel titeket még egy dal?” – tette fel a költőinek szánt kérdést a dalnok, mire természetesen hatalmas ováció volt a válasz. Jött is a „Nem Érdekel”, ami ismét megmozgatta a közönséget, akik fáradhatatlanul énekelték együtt a zenekarral a jól ismert sorokat. A következő szám előtt sem maradt el a humor. Attila egy pillanatra úgy tett, mintha összekeverné a dal címét: „Atyaúristen… ja nem, ez a Szerelemisten!”, viccelődött, amit a közönség nevetéssel fogadott. A könnyed átkötés után felcsendült a „Szerelemisten”, amely tovább fokozta a koncert végének felszabadult hangulatát.

Az este zárásához közeledve következett az „Elmondatott”, amely alatt ismét egységbe forrt a zenekar és a közönség. A rajongók szinte egy emberként énekelték a dal sorait, a színpadról és a nézőtérről érkező hangok pedig különleges atmoszférát teremtettek. A szerzemény valóban azt az érzést keltette, hogy minden elmondatott, ami ezen az estén elmondható volt. Minden fontos gondolat, minden érzés és minden energia átadásra került. A dal végén Attila még egy látványos dobszólóval is megörvendeztette a közönséget, amely nagy tapsot és ovációt váltott ki. Az énekes ezt sem hagyta szó nélkül, mosolyogva jegyezte meg: „A Szerelemisten kiütve.”

A zenekar elköszönt: „Jó volt veletek, szép estét!”, de a közönség természetesen nem engedte őket ilyen könnyen. Még nem lehetett vége, hisz tart még az „1984”-es év, amely szinte átvezetés nélkül robbant át a „Kihalt Minden” című dalba. A két szerzemény egymásutánja újabb energiát szabadított fel, a közönség pedig ugyanazzal a lelkesedéssel énekelte a sorokat, mint a koncert első perceiben. A fiúk láthatóan élvezték a rajongók lelkesedését és az utolsó dalokból is igyekeztek kihozni minden pillanatot.

A koncert méltó lezárásaként végül a „Valami Véget Ért” csendült fel. A dal egyszerre hordozta magában a búcsúzás melankóliáját és annak örömét, hogy a közönség egy emlékezetes est részese lehetett. Attila búcsúszavai tökéletesen összefoglalták az estét: „Fantasztikus este volt veletek, de minden este véget ér egyszer.” Ezek a szavak méltó keretet adtak a koncertnek, amely végig magas energiával, közvetlen hangulattal és a zenekar, valamint a rajongók közötti különleges összhanggal zajlott.

Egy felejthetetlen koncert részesei lehettünk Cserkeszőlőn. Az este során végig energikus, közvetlen és felszabadult légkör uralkodott, a zenekar és a közönség között pedig szinte kézzelfogható volt az összhang. A Hauber X Bonanza ismét bebizonyította, hogy ezek a dalok évtizedek múltán is ugyanazzal az erővel szólítják meg a közönséget. Jó volt újra együtt énekelni, táncolni, találkozni a régi ismerősökkel és néhány órára ismét átélni azt az érzést, ami miatt annak idején megszerettük ezt a zenét. Az ilyen esték emlékeztetnek arra, hogy egy igazán jó dal nem öregszik meg, csak újra és újra életre kel, amikor felcsendül a színpadon.