The Devotees – A38, 2026.07.16.

Már a koncert előtt izzott a levegő (és nemcsak a meleg miatt) az A38 hajó tetőteraszán, ahol ezúttal is zsúfolásig megtelt a fedélzet a Depeche Mode rajongóival. A bemelegítésről egy DJ gondoskodott, aki az „Enjoy The Silence”, a „Personal Jesus” és a „Precious” ritmusilag felturbózott remixei mellett több, számomra ismeretlen dalt is játszott. A közönség azonban egyre türelmetlenebbé vált, hiszen a koncert közel húsz percet csúszott és mindenki már a The Devotees-re várt.

Ez az este különösen izgalmasnak ígérkezett, hiszen ez volt a zenekar első koncertje az egykori kultikus formáció, a Populär korábbi szintisével, Kolonics Csabával. A nézőtéren már elindult a suttogás és a találgatás, a jelenlévők legfőbb dilemmáját ugyanis az adta, vajon a múltidézés jegyében felcsendül-e legalább egy ikonikus szerzemény Csaba régi zenekarának repertoárjából. Erre a rejtélyre ugyan a koncert kezdetén még nem derült fény, de a zseniálisan felépített, dinamikus nyitányra biztosan nem lehetett panasz.

A „People Are People” első hangjainál a közönség szinte felrobbant. „Jó estét, Budapest!”, kiáltotta Ádám, majd egymás után érkezett a táncparkettbarát „Here Is The House” és a „Black Celebration”. A nyári meleg az énekest sem kímélte, a „Walking In My Shoes” előtt kigombolta fekete, flitteres hosszú ujjú ingjét. A koncert egyik klubkedvence, a „Behind The Wheel” alatt természetesen előkerült a Dave Gahan-féle védjegynek számító mikrofonállvány-pörgetés is, aztán megszabadult az ingtől és fekete atlétára vetkőzött, ami jól ment a fehér nadrágjához.

Az „It’s No Good” során Sanyi elhagyta a színpad hátsóbb részét és a frontvonalba lépett, hogy élő gitárjátékkal fűszerezze meg a dalt, ami újabb lendületet adott a koncertnek. Különleges vendég is érkezett: Laura lépett színpadra, akivel a dalnok közösen adta elő az „In Your Room”-ot. Az alkalmi duett remekül működött, a két énekes maximálisan kiegészítette egymást, a közönség pedig hálás tapssal jutalmazta a produkciót.

A „Never Let Me Down Again” alatt Ádám a jól ismert kézlengetésre biztatott minket, bár erre valójában nem is volt szükség. A rajongók már az első taktusoktól lelkesen lengették a karjukat, ahogy azt minden Depeche Mode-koncerten illik. A „Rush” és a „Stripped” közben az énekes egészen a színpad széléig ment, amitől az első sorokban álló lányok hangos sikításban törtek ki. A lendület ezután sem tört meg: „Get The Balance Right!”, majd az „A Question Of Time” következett. Utóbbinál ismét előkerült a mikrofonállvány-pörgetés, a „with my little one” sornál pedig a jól ismert Dave-féle mozdulat sem maradt el.

A „Just Can’t Get Enough” alatt természetesen a közönség is főszerepet kapott, míg az „Everything Counts” végén Ádám bemutatta a zenekar tagjait. A lírai „But Not Tonight” után a zenekar levonult a színpadról, ám a közönség éneke és tapsa egy pillanatra sem halkult el. A ráadásban aztán valóban teljesült sokak várakozása: felcsendült egy Populär-dal, az „Az Én Fajtám Királya”. A számot óriási vastaps fogadta.

Sanyi még egy apró gesztussal is kedveskedett, az egyik lányismerősömnek odanyújtotta a pengetőjét, majd így szólt: van egy tiszteletbeli negyedik tagunk is, akinek ma van a születésnapja. Isten éltessen, Szilvi! Meg azt is, akinek még ma van a születésnapja! Ezután már nem maradhatott el a közönségkedvenc „Enjoy The Silence”, amely alatt Sanyi ismét gitárt ragadott és a hangszer a kezében maradt az este kihagyhatatlan fináléjára, a „Personal Jesus”-ra is.

A búcsú előtt Ádám megköszönte a közönségnek, hogy eljöttek és Sanyi meghívta a rajongókat a zenekar következő koncertjére augusztus végén az Instantba, amire a bejáratnál egyébként osztogattak is a karszalag mellé ingyenes belépésre jogosító kupont. Azt is elárulta, hogy október végén a Lurdy Moziban vetítik a Depeche Mode legendás 101 koncertfilmjének felújított változatát.

Az A38 ezen az estén valóban megtelt: teltház fogadta a zenekart és időnként szó szerint érezni lehetett, ahogy a hajó együtt mozdult a száznál is több ugráló és táncoló rajongóval. A The Devotees ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül számít az ország egyik legjobb Depeche Mode tribute zenekarának.