
A Schattenwelt fesztivált 2015-ben indította útjára a bécsi székhelyű, azonos nevű egyesület, a „Schattenwelt”.
Bár leginkább „gótikus fesztiválként” szokták emlegetni, a fellépő előadók műfaji palettája rendkívül változatos.
A klasszikus gothic rocktól kezdve az EBM-en, a dark elektrón, a szintipopon és az indusztriálon át egészen a posztpunkig terjedő stílusokban több mint 20 ország több mint 80 zenekara nyűgözte már le a közönséget és a szervezőket egyaránt. Négy év után végre eljött az idő: visszatér Ausztria legnagyobb gothic és dark elektró fesztiválja!
A pénteki hivatalos előparti alkalmából 4 koncerten (Aux Animaux, Plastikstrom, VK Goes Wild, Christian Fetish) és az utána következő bulin vehetünk majd részt a Replugged Vienna klubban. Szombat késő délután pedig egy teremben összesen 6 (SITD, In Strict Confidence, Seelennacht, Schramm, Siva Six, Deeper You) nemzeti és nemzetközi együttes lép majd fel a közkedvelt Szene klubban.
A koncertek után természetesen DJ-k nyomják majd a fekete talpalávalót, aki pedig inkább a ruhatárát frissítené fel vagy kedvenc CD-it szerezné be, az megteheti az előcsarnokban lévő kisebb piacon. A Met-Absinthe standon továbbra is jelen lesz a már eddig is nagy sikert aratott mézbor. Aki inkább a sört választaná, az sem fog szomjan halni. Vegán és vegetáriánus vámpírok sem maradnak majd éhen, hús nélküli ételek is kaphatóak lesznek.
A fellépők teljes névsorát a hivatalos weboldalon nézhetitek meg: https://schattenwelt.at/schattenwelt-festival-2026/
