Idén sem maradtunk sötét dallamok és súlyos riffek nélkül: július végén újra a Fekete Zaj vette át az uralmat a Mátra felett. Az ország legbarátságosabb és legkülöncebb fesztiválja idén is bebizonyította, hogy a fősodortól távol eső rétegműfajoknak is van bázisa Magyarországon. Amikor Sástó fái között kigyúltak az első fények, a kemping egy teljesen új dimenzióvá alakult. A Zaj már rég nem csupán egy zenei fesztivál, hanem egy éves rituálé. Most ismét összegyűlt az ország legkülönlegesebb közönsége, hogy négy napra magába szippantsa az underground, a darkwave és a súlyos fémzenék semmihez sem fogható, családias hangulatát. A négynapos rendezvény nemcsak a hazai és nemzetközi fellépők miatt maradt emlékezetes, hanem az egyedülálló, családias közösség miatt is. Ebben az évben is önkénteskedtem, így valamivel én is hozzá tudtam járulni a fesztivál sikeréhez.

Az első napon az Osztálykirándulás színpadot a Zérus, egy viszonylag új, székesfehérvári dark rock / posztpunk együttes nyitotta meg. A szövegeik többnyire melankolikus, introspektív témákat dolgoztak fel, a zenéjükben pedig a posztpunk, darkwave és gothic rock elemei keveredtek modern hangzással. A zenekar jelenlegi felállása 2023 körül alakult ki, a tagok korábban főként hardcore és punk zenekarokban játszottak és saját elmondásuk szerint a dark zenében is ugyanazt az underground szemléletet keresik.

Rögtön kezdett is a Synthetic Destiny, egy budapesti dark elektró trió, amely 2024 tavaszán alakult. A zenéjük a darkwave, coldwave, EBM és szintipop elemeit ötvözte, melankolikus, romantikus és olykor társadalomkritikus témákkal. Nemesházy Marcell és Baranyai Márk a Cold Contrast tagjai is, a SD pedig részben ennek a zenei világnak egy új irányba továbbfejlesztett projektje, aminek a jelenlegi hangzása Sky csatlakozásával alakult ki. Az énekesnő megköszönte, hogy a brutál meleg ellenére ilyen sokan eljöttünk. Különleges koncertet ígértek nekünk, ezért az utolsó két dalnál egy gitáros és egy dobos srác is felment a színpadra, megmetálosítva azokat.

Utánuk következett a Sóvárgás, amit 2020-ban alapított Holt Lenszkij és Varsás Gábor hálószobaprojektként. 5 év szünet után, 2025-ben Tóth Norberttel kiegészülve aktívan koncertezni kezdtek. Zenéjüket erősen inspirálta az 1980-as évek dobgépvezérelt indusztriál rock és a gót rock hulláma, illetve a magyar underground dark/alternatív/avantgárd rockzenei színtere. Ars poeticájuk: Több áltudományt a popzenébe!

Átmentem a Delta színpadra, ahol a 2021-ben alakult székesfehérvári Crow Black Dream kezdett. A duó hangzása a sötét, dallamos darkwave és az erős gót rock találkozásából született. Ezúttal az Utolsó Hullám bandából is ismert Némedi Tomi is gitározott a „Por És Vér” közben. Bár székesfehérvári bázisú underground csapatról van szó, a zenekar aktívan építi a külföldi kapcsolatait is a gót szubkultúrában. 2026 tavaszán meghívást kaptak Brnóba, így nemzetközi porondon is bemutatkozhattak a stílus rajongóinak.

Máris indult az Osztálykirándulás-on az Utolsó Hullám. A banda Budapesten alakult 2019-ben és a hangzásukat erősen meghatározta a klasszikus ’80-as évekbeli gót rock, különösen a dobgépes megszólalás. A zenekar egyik ismertetőjegye, hogy nem élő dobossal játszottak, hanem hardveres dobgépet használtak. Ez a megoldás tudatos utalás a klasszikus gót rock hangzásra, zenéjükben a gót rock, posztpunk és darkwave elemei keveredtek. A gitárok és a szintiszólamok dallamosak, a magyar nyelvű szövegek pedig gyakran szerelemről, elmúlásról és egzisztenciális témákról szóltak. Egy szám erejéig náluk is volt vendégénekes, Luca személyében. Az együttes vitt magával egy dedikált pólót, amit az egyik első sorban álló hölgyike meg is kapott.

Hamarosan jött a Fetish Section, egy szegedi new wave / posztpunk zenekar, amely 2017–2018 körül alakult. A hangzásuk egyszerre merít a klasszikus new wave-ből, a punkból és a sötétebb posztpunk irányzatokból, magyar nyelvű szövegekkel. A korai punkos lendület mellé egyre erősebb new wave és posztpunk hangzás is társult. A banda az utóbbi években új dalokkal és rendszeres koncertezéssel tért vissza. Az énekes megkérdezte a közönséget, kinek ez a mostani a legjobb éve. Miután a magasba lendültek a kezek, szárazon megjegyezte: ha ilyen sokunknak, akkor most jól letöri a hangulatunkat. Természetesen nagy tombolás volt az „Utolsó Tánc”-ra.

Belehallgattam a Delta színpadi Lucy Dreams-be is. A bécsi elektronikus dream pop / szintipop trió saját stílusát SonicWaveArtPop néven írta le. Hangzásuk a jéghideg elektronikus alapok, a melankolikus darkwave, a shoegaze atmoszférák és a kísérleti, fülbemászó popzene fúziója. Dalaik az ember és a gép közötti kapcsolatot, a digitalizációt és a jövő technológiáit boncolgatták. A projekt különlegessége, hogy a két emberi tag mellett egy „Lucy” nevű mesterséges intelligencia is teljes jogú alkotótársként szerepel a koncepcióban és a dalszerzésben. A koncerteken Lucy vizuálisan is megjelent a színpadon egy világító, pulzáló gömb formájában.

Vissza az Osztálykirándulás-ra, ahol a 2021-ben alakult budapesti Soviet Monday adott koncertet. A banda azzal a küldetéssel alakult, hogy meghonosítsák itthon a posztpunk keleti, orosz típusú változatát. Hangzásukban a nyers, punk energia és a melankólia találkozott. Zenéjük alapját a zakatoló dobgépek, a jéghideg, sötét szintetizátorfutamok és a búgó basszustémák adták. Szövegeik és látványviláguk középpontjában a peremkerületek és a panelövezetek mindennapjai, a rideg poszt-szovjet esztétika, valamint a fanyar, sötét humor állt, például előszeretettel tornázik a színpadon az énekes.

A másnapi műszakom miatt viszonylag korán kerültem ágyba. Szörnyportrérajzoláshoz voltam beosztva és úgy látszik én is megihlettem Diát, aki ilyennek látta a bennem lévő szörnyeteget. 😄👾

Késő délután a Fanyüvő színpadon kezdett a Lone Assembly. A svájci négytagú zenekar a new wave, a romantikus szintipop és a sötét, melankolikus posztpunk elemeit ötvözte. Dalaik a feldolgozatlan gyász, az elutasítás, az érzelmi elszakadás és a belső bizonytalanság témáját boncolgatta, miközben az ’80-as évek kísérteties hangulatát hozták vissza a hipnotikus ritmusokkal és az atmoszférikus szintetizátorokkal, sötét hangképet teremtve Raphaël mély, rezonáns énekének.

A Delta-n belehallgattam Linnea Hjertén svéd énekesnő és zeneszerző dalaiba is, aki a dark folk, ritual ambient és északi neofolk határterületén alkot. Hagyományos svéd népdalmotívumokat, szöveg nélküli énekeket és minimalista hangképeket szőtt össze, hogy spirituális és kísérteties zenei élményt hozzon létre. Zenéje saját spirituális gyakorlataiból táplálkozott, a hang számára egyszerre földelő erő és a szándék kifejeződése. Olyan volt, mintha egy ködös északi erdőben hallottuk volna az ősi énekét.

Átnéztem a Diabolus In Musica Osztálykirándulás színpadi koncertjébe is. Az akusztikus, alternatív rockos formáció eredetileg Ørdøg-dalok áthangszerelésére indult, de idővel önálló dalokkal és saját hangzással is jelentkezett. Jellemző rájuk az akusztikus gitárok, hegedű, súlyos, sötét tónusú, de letisztult dalok, költői, gyakran egzisztenciális szövegek. A zenét egy hipnotikus élő performansz kísérte. A színpad szélén, egy széken ülve születtek meg a vonalak, az alkotó élőben rajzolt a dalok alatt, a háttérben hömpölygő, hatalmas kivetítés pedig felerősítette a dalok sötét, melankolikus hangulatát. Bálint pedig lejött hegedülni a közönség közé, amit a rajongók nagy örömmel fogadtak.

Hamarosan kezdett a Delta-n a Transkepler, egy budapesti elektronikus / techno / EBM formáció, amely 2024-ben alakult. Zeneileg ők a futurisztikus, klubos, experimentális elektronika felől közelítettek. Az atmoszférikus, mechanikus és gépies lüktetés, a jéghideg dallamok, valamint a sötét, disztópikus szövegek jellemezték a dalokat. Produkciójuk célja, hogy felkészítsék a hallgatót egy egyfajta futurisztikus űrutazásra, miközben a nyers zenei intenzitást futurisztikus vizualitással ötvözik az élő fellépéseiken. Táncügyileg jól bemelegítették a közönséget az est további koncertjeire.

A Front Line Assembly egy kanadai indusztriál zenekar, amelyet Bill Leeb alapított 1986-ban Vancouverben, miután kilépett a Skinny Puppy-ból. A dark elektronikus zene egyik meghatározó formációja, mivel nagy hatással volt az EBM, indusztriál techno, cyberpunk hangzás és a későbbi dark elektró színtér fejlődésére is. A 2000-es évektől egyre több gitáros és metálos elem is bekerült a zenébe, így a hangzásuk közelebb került az indusztriál metálhoz, de megmaradt az elektronikus alap. A csapat késő délután érkezett meg a fesztiválterületre, a szemfülesebbek el is csíphették az énekest, fotózkodhattak és beszélgethettek vele, Bill nagyon közvetlen volt. Igazi old school szettel jöttek, a rajongók csak ámultak-bámultak a Fanyüvő színpad előtt a régi kedvencek hallatán.

Máris kezdett a Delta porondon a Potochkine, azaz a párizsi elektronikus duó, amely az EBM, a darkwave, a techno és a színházi performansz elemeit ötvözte egy erőteljes költői formában. A nevük a szovjet-orosz avantgárd filmrendezőre, Szergej Eisenstein „Patyomkin” (Potiomkine) nevére utaló játékos áthallás. A banda a 2010-es évek közepén alakult a két színházból érkező alkotó közreműködésével. A duó különlegessége, hogy élő fellépéseiket rituálékká alakítják, ahol a tánc, a történetmesélés és a nyers fizikai energia szorosan összefonódik. Hangzásuk lüktető EBM-ritmusokat, a synthpunk intenzitását és cold wave atmoszféráját vegyítette, amit a gyakran beszélt vagy énekelt francia vokálok ellenpontoztak, olyan kettősségeket vizsgálva, mint fény és árnyék, szerelem és düh, test és lélek.

A Fanyüvő záró fellépője a Black Nail Cabaret volt, akik alapvetően dark pop irányból érkeztek, de ezen az estén a saját dalaikat új hangszerelésben, sokkal organikusabb, intimebb formában dolgozták át. Woodland Memoirs anyaga most először szólalt meg közönség előtt, akusztikus, kamarazenei megszólalásban, sötét folkos és neoklasszikus árnyalatokkal, melankolikus, erdei atmoszférával, Emese énekének erősebb, szinte mesemondó oldalával. Kevésbé klubzene, inkább éjszakai, befelé forduló hallgatnivaló. Az énekesnő kezdeti, teljesen eltakart sziluettje (fátyol és ballonkabát) a dalok lüktetésével párhuzamosan bomlott le, míg végül a fehér blúz alól előbukkanó fekete atléta a teljes belső lemeztelenedést szimbolizálta. A hangzást organikusabbá tévő szaxofonfutamok és a korábbi tag, Zsófi vendégszereplése a „Steril” és a „Satisfaction” tételeiben tökéletes ívet adtak a zenekar múltjának és jelenének. Az est legvelőtrázóbb pillanata mégis a háború borzalmai elleni zenei kiáltás volt, amely a Cranberries-féle „Zombie” katartikus adaptációjában öltött testet, azt hirdetve, hogy a zene maga a fegyver a pusztítás ellen.

Aznap este afterpartiban sem volt hiányom, először Dj Terrorismo, egy bécsi székhelyű lemezlovas kezdett, aki ügyesen keverte a kőkemény ütemeket a dallamosabb synth/trance elemekkel. Őt követték az Ipari Szakadárok, akik elsősorban a menetelősebb indusztriál és EBM zenéket adtak nekünk, majd a Deadline-osok a slágeresebb elektró és future pop dalokkal kedveskedtek a hajnalig fent maradóknak.

Másnap tollas hajdíszkészítéssel kezdtem a kora délutánt, köszi Brigi és Szisza a csodás hajékességet. 😊

Celina az EBM és indusztriál elektró sötét, mégis elementárisan táncolható világát hozta el a Delta színpadra, friss power-gótikus hangzással fűszerezve. Sajátos védjegye a nehéz, agresszív basszusfutamok (cyberpunk/midtempo/indusztriál techno alapok) és a dallamosabb trance vagy gótikus/cinematikus elemek találkozása, amit ő maga gyakran Bass Punk néven hív. Az első dal közben tiarás fejdíszben, Cyberqueen szerepkörben a legpulzálóbb ütemekkel hódított. A Fekete Zaj Fesztiválon élőben mutatta be 5. albumát és a márciusban megjelenő legújabb power-goth kislemezt, az Obsidian-t. A számokat saját maga írja, énekli és a zenei produceri munkálatokat, valamint a sound designt is ő végzi. A zenélés mellett játékzenék és filmes hanghatások készítésével (sound design) is foglalkozik hivatásszerűen mint hangmérnök. Külföldön is fel szokott lépni, meghívást kapott a cseh Brutal Assault fesztivál elektronikus szekciójába is.

Késő este Eivør varázsolta el a Fanyüvő közönségét. Eivør Pálsdóttir otthona a Feröer-szigetek, egy kis szigetország az Észak-Atlanti-óceánon, amelyet a viking korban skandinávok népesítettek be. Egy kis faluban nőtt fel, jellegzetes meredek sziklákkal és füves dombokkal körülvéve, így mélyen inspirálta a feröeri táj egyedisége és annak élő, hagyományos népzenéje. Hangzásilag a nordic folk, dark folk, folktronica, ambient és art pop határain mozog. Különleges, gutturális énektechnikáját a beatbox, a torokéneklés és a heavy metál hörgés hatására fejlesztette ki, hogy közvetítse a feröeri zene és kultúra ösztönös, vad kifejezőerejét. Ez egy ősi hívás a szülőföldje természeti tájához és gyökereihez való visszatérésre. Hipnotikus, ősi energiákat mozgató zenéje tökéletesen illeszkedett a Sástó atmoszférájába. Olyan volt, mint egy viharos északi tengerparton, a sziklák között megszólaló hang.

A Delta színpadot a 2014-ben alakult pécsi hard-pop formáció, a Pixelplants zárta. A zenekar saját meghatározása szerint a múlt és a jövő zenei világát kapcsolja össze: klasszikus pop és new wave hatásokat vegyítették modern elektronikus hangzással, samplingekkel, groove-okkal és élő hangszeres játékkal. A központi elem a dallamosság, a groove és a futurisztikus-retro hangulat volt. Saját leírásuk szerint a hangzásukban egyszerre jelenik meg az organikus és az elektronikus megközelítés. Az énekesnő, Viki civilben a Pécsi Nemzeti Színház művészeti titkára, így a színházi drámaiság a színpadi jelenlétére is erősen kihatott, teljes mértékben uralta a színpadot, folyamatosan táncolásra buzdított minket, sőt közénk is lejött körbeugrálni minket.

Antidolor coldwave, minimal wave, darkwave és posztpunk gyöngyszemei után álomra hajtottam a fejem.

Eljött az utolsó nap, a műszakom után belehallgattam a Delta színpadi Hang Linton-ba. A feketebőrű zenész előszeretettel keverte a funky, a dance-punk, a pszichedelikus rock, a hip-hop és a breakbeat zakatoló ütemeit.

Utána következett Sydney Valette, akit nagyon vártam már, 10 perccel korábban pedig el is kezdte a koncertjét. Az intró után egy francia nyelvű új dalt akart lejátszani nekünk, de 2x is a „The Healer” indult el. A francia zenész, producer és énekes megkérdezte tőlünk, jártunk-e már a közeli Haditechnikai Park-ban, mert nagyon ajánlja, ő ott töltötte a délutánt. Hangzásban ötvözte az EBM, az ambient, a synth-punk, az italo-disco és a goth-wave elemeit. Mindezt rendíthetetlen popérzékenység és éles humorérzék fogja össze. Francia és angol nyelven egyaránt ír dalokat, olykor ugyanazon a lemezen is váltogatva a két nyelvet. Munkásságát a folyamatos megújulás jellemzi: a korai coldwave-es és minimalista hangzástól fokozatosan jutott el egy összetettebb, techno-, EBM- és szintipop elemeket is felhasználó stílusig. Az előadás végig pörgős és táncolós volt, csak az utolsó dal volt ellazulós, nekem ez volt a Zaj csúcs koncertje.

Rögtön kezdett is az Osztálykirándulás porondján az osztrák gothic rock Whispers In The Shadow. A zenekar 1996-ban alakult Bécsben, eredetileg szólóprojektként és az évek során a klasszikus gothic rockot fokozatosan pszichedelikus, progresszív és posztpunk elemekkel is bővítették. A zenekar neve H. P. Lovecraft The Whisperer in Darkness (Suttogó a sötétben) című novellájából származik. Az okkultizmus, a miszticizmus és a weird fiction világa később a dalszövegekben is meghatározó szerepet kapott. Nagy tapsot kapott a „One Of Us” című feldolgozásuk.

Belehallgattam a Delta színpadi fllozz koncertjébe is. A budapesti dalszerző és előadó polgári neve Petneházy Flóra, aki a dark pop, az alternatív zene és a kísérleti elektronika elemeiből hozott létre filmszerű világot. Saját maga úgy fogalmazott, hogy az alkotás számára a szorongás feldolgozásának egyik eszköze és dalaival egy hitelesebb önkifejezést keresett.

Az Osztálykirándulás színpadot a Pornography, Magyarország egyik legrégebben működő The Cure tribute zenekara zárta. A csapat 2001-ben alakult Gyöngyösön, azzal a céllal, hogy a The Cure zenéjét és színpadi hangulatát hitelesen adja elő élőben. Nevüket a The Cure 1982-es, meghatározó Pornography című albumáról kapták. A gyöngyösi gyökerű formáció tudatosan úgy építi fel a koncertjeit, hogy a teljes közönséget megmozgató legnagyobb közönségkedvenc slágerek („Lovesong”, „Friday I’m In Love”, „Boys Don’t Cry”) mellett a legmélyebb underground rétegeket („One Hundred Years”, „Charlotte Sometimes”) is megmutassa a Cure életművéből.

Egy betegség miatt kieső dj helyett ugrott be Megahit a Delta-ra, aki a hazai cyberpunk témájú dark synthwave egyik legrégebbi aktív képviselője. A sötét elektronikus ütemeket ötvözte a filmzenés és cyberpunk elemekkel. A synthwave zenéket olyan stílusokkal fűszerezte, mint a techno, az EBM, az indusztriál, vagy az acid. Alapvető inspirációit a ’80-as évekbeli akciófilmek, autós üldözések, a cyberpunk disztópiák és a régi lövöldözős videójátékok adták. Zenéje mellett aktív és elkötelezett támogatója a számítógépes demoscene szubkultúrának is.

Számomra a Senkwaves csapat aftere zárta a fesztivált. Hallhattunk darkwave, minimal wave, coldwave, dark synthpop, dark postpunk zenéket, valamint a ’80-as évek legnagyobb new wave, szintipop, NDW és italó slágereket.

A Fekete Zaj sosem csak a fellépők listájáról szólt. Sokkal inkább arról a néhány napról, amikor a Mátra erdejében a zajból közösség, a sötétségből otthon, az ismeretlen együttesekből pedig új kedvencek születnek. Ha idén is nyitott füllel és kíváncsi lélekkel érkeztél, biztosan többel indultál haza, mint amivel megérkeztél. Találkozzunk jövőre is Sástó fái alatt. Legyen zaj!