Death Disco XIII – XTR Human, Ashen Decay, Velena Drohm, Planetdamage, Cemgil – Beton (Győr), 2026.09.12.

Még sosem jártunk a győri ABeton helyszínén, úgyhogy ideje volt már ezt is kipróbálni. Csodaszép időnk volt, ezért a tervezettnél hamarabb útnak indultunk Pestről és indulás előtt még körbenéztünk egy kicsit a városban, majd vacsora után aztán elindultunk az underground klub felé. A helyszínt a Gyárvárosban elsőre nem volt éppen egyszerű megtalálni. Ahogy később megtudtuk, ezzel egyáltalán nem voltunk egyedül: állítólag szinte mindenki bóklászik egy kicsit a bunkerek között, mire megtalálja a megfelelő bejáratot. Végül persze sikerült célba érnünk és ahogy beléptünk, rögtön otthonosabbá vált a környezet. Rengeteg ismerős arcba futottunk bele, így néhány perc után már-már olyan érzésünk volt, mintha egy pesti buliba csöppentünk volna bele. A főszervező is szívélyesen fogadott mindenkit, különösen jókedvűen, hiszen előző nap ünnepelte a születésnapját. Egy kis helyismerkedés, köszönések és barátokkal való dumálgatás után, nagyjából húszperces csúszással, végre elkezdődött az este zenei része is.

Érkezett Cemgil Demirtaş szólóprojektje, a Cemgil. A bécsi székhelyű török zenész a Zack Zack Zack énekese és gitárosa is, de a Cemgil tulajdonképpen ennek egy személyesebb és kísérletibb továbbgondolása. Azt hittem egyedül lesz a színpadon, ehelyett másik három vendégzenész is segítette hegedűvel, bağlamával, elektromos gitárral és dobbal. Demirtaş saját meghatározása szerint a zene Kelet és Nyugat találkozását keresi: sötét ambient hangzásokat, 80-as évekbeli dark discót, darkwave, new wave és posztpunk elemeket kapcsolt össze. Nem egyszerűen „törökös” zenét próbált létrehozni, hanem a török kulturális háttérből kiindulva épített fel egy európai, urbánus, elektronikus és kifejezetten sötét világot. Az élő hangzás egyik különlegessége volt az is, hogy maga az énekes szólaltatott meg egy cintányérszerű fémlapot, amelynek zengése tovább színezte a hangképet. A török („Bana Benden Sen Yarattın”, „Zemin Kat”) mellett német nyelvű („Unvergesslich”, „Entschuldigung”) dalokat is hallhattunk.

Rövid átszerelés után kezdett is Máriusz a Planetdamage projektjével, aki a tavasszal megjelent album anyagára építette fel a szettjét. Különleges pillanat volt, amikor egy olyan dalt is elővett, amelyet korábban még soha nem játszott élőben. Úgy konferálta fel, hogy az is lehet, talán nem is fogja többé, ettől pedig az egész előadás kapott valami egyszeri, megismételhetetlen jelleget. Ehhez tökéletesen társult a háttérvetítés is. A betűkből és számokból felépülő rácsháló folyamatosan mozgott és átrendeződött, változtatta a hátterét és a színeit. Első pillantásra akár egy gondosan megtervezett, a zenét kísérő szemléltetés is lehetett volna, de ahogy az ember egyre jobban figyelte, felmerült benne a gyanú, hogy itt ennél többről lehet szó. Az X és Y tengelyek közt a pirossal kiemelt elemek között nemcsak a dalcímek tűntek fel, hanem még a BPM-értékek is ott voltak. Mintha a vetítés nem egyszerűen csak illusztrálta volna a zenét, hanem annak valamiféle vizuális leképezése lett volna.

Az XTR Human már a koncert első pillanataiban megmutatta, hogy nem a lassú bemelegítés híve. A berlini EBM projekt központi alakja Johannes Stabel, aki 2012-ben indította el, eredetileg posztpunkos irányból és az évek során a darkwave, goth, EBM és indusztriális elektronika felé mozdult el. Nem egyedül volt a színpadon, az elő fellépésre hozott magával valakit, aki a laptopot kezelte. A formáció azonnal teljes intenzitással vetette bele magát a produkcióba, a dübörgő ütemek megadták az este alaphangját. A zenekar lendületes, energikus megszólalása pillanatok alatt magával ragadta a közönséget és hamar egyértelművé vált, hogy itt nem visszafogott koncertélményre kell számítani. Hirtelen annyira meleg lett, hogy egyesek még a pólóiktól is megszabadultak és meztelen felsőtesttel kezdték meg a pogózást. Stabel ráadásul nem elégedett meg azzal, hogy a színpadról vezényelje a bulit, többször is lejött a közönség közé, ahol együtt táncolt és énekelt a rajongókkal, sőt az éneklésbe is aktívan bevonta őket. Ettől az egész még közvetlenebbé vált. Nem egyszerűen egy koncertet láttunk, hanem egy közösen megélt, folyamatosan pörgő energiabombát.

Az Ashen Decay cseh darkwave duó Olomoucból érkezett és már az első percekben egy teljesen más világba vezetett minket. A korábbi produkció intenzívebb hangulatát az andalító ritmusok, a lágyabb énekhang és egy sokkal bensőségesebb előadásmód váltotta fel. Zenéjében a sötét, atmoszférikus elektronika, a gót és a posztpunk elemei találkoztak. A melankolikus dallamokat lüktető, ugyanakkor visszafogott ritmusok kísérték, a komor hangulatot pedig az énekes jellegzetes, mélyebb tónusú hangja tette teljessé. A zenekar nem akarta mindenáron uralni a teret: inkább fokozatosan vonta be a közönséget a saját, sötéten lebegő világába. Ennek egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor az énekes lejött közénk és onnan énekelt tovább, ettől a koncert pedig sokkal személyesebbé vált. A lágyabb vokál, a monotonabb, szinte hipnotikus ritmusok és a közönség közelsége együtt különös, intim atmoszférát teremtett és egy egészen más tempójú, elmerülősebb zenei utazást kínált.

Az estét Velena Drohm zárta. Az olasz elektronikus projekt Ermete Lo Stige dj, zenész és producer (aki saját néven inkább az elektró wave és techno területén mozog) önálló, sötétebb alteregója, itt most kísérletibb és performatívabb irányt képviselt, amelyben az EBM, az indusztriál és a cinematic sound design került előtérbe. A vetítés elég bizarr volt, a történet szerint egy férfi elkezdett fémmé átalakulni. Eleinte csak furcsa elváltozások jelentek meg rajta, később azonban a teste egyre inkább géppé és fémmé válik. A teste fölött fokozatosan elveszítette az irányítást: fémdarabok, csövek és gépszerű szerkezetek törtek elő belőle, majd a feleségét is feltrancsírozta szex közben. A horror film szándékosan kapcsolta össze a szexuális vágyat, az agressziót és a test átalakulását. A főszereplőből fokozatosan eltűnt az „ember” és egy gépszerű lény maradt.

A koncertek után volt afterparti is, Antidolor pörgette a 80as new-wave és a mostani darkwave dalokat a táncolni ott maradt népnek, de mi hajnal 2 körül elindultunk vissza Pestre. Összességében egy baromi jól sikerült este volt Győrben. Sokan voltunk, ráadásul meglepően sok ismerősbe is belefutottunk, a hangulat pedig végig szuper volt. Jó volt látni, hogy vidéken is él még a szubkultúra és van, aki életben tartja. A folytatás pedig már biztos: novemberben újra ott leszünk a Death Discon!

Fotók:  A L pix (FacebookInstagram) és Zámbó Zorán