A tavalyi évhez hasonlóan a X. Országos Gothic Találkozó-nak is az Off Kultur adott otthont. A kapunyitás után érkeztünk és örömmel állapítottuk meg, hogy már ekkor szép számban összegyűltek a látogatók. A megszokott ismerősök köszöntése és néhány rövid beszélgetés után természetesen körülnéztünk, hogy felfedezzük, milyen programok és látnivalók várják az érkezőket. A rendezvény hangulatához ezúttal is jól illettek a különféle árusok standjai. Leginkább ékszerekkel és gyertyákkal találkozhattunk, így aki valamilyen különleges, a gótikus stílushoz passzoló kiegészítővel szerette volna bővíteni a gyűjteményét, bőven talált magának nézelődnivalót. Az igazán játékos kedvűek kipróbálhatták a szörnyportrérajzolást is. Itt nem egyszerű portré készült az emberről: azt is megtudhattuk, milyen lénnyé változnánk a papíron. Érdekes program volt, amely garantáltan megmozgatta a fantáziát és egy kis betekintést engedett abba is, hogyan lát minket egy kreatív művész egy teljesen más, szörnyekkel teli világban.

A hosszú nap alatt természetesen az éhség miatt sem kellett aggódnunk, hiszen büfé is várta a vendégeket. Aki pedig szeretett volna emléket is hazavinni magával – akár csak digitális formában –, az a fotósarokban állhatott kamera elé. A stílusosan fekete-piros kanapé igazán illett a rendezvény hangulatához, így a gót szubkultúra szerelmesei látványos környezetben örökíthették meg az aznapi összeállításukat. A színpadi programokhoz konferanszié is tartozott, aki felkonferálta a fellépő zenekarokat és néhány gondolattal igyekezett közelebb hozni őket a közönséghez. Ez jó keretet adott a műsornak és segített abban is, hogy a fellépők között se vesszen el a figyelem.

Elsőnek négy hastáncos hölgy ment fel a színpadra, akik a törzsi és fúziós hastánc különböző formáiból mutattak be ízelítőt. A produkció során többféle kellék is előkerült: láthattunk például karddal, legyezővel, illetve ujj-cintányérral előadott táncot is. A műsor érdekessége volt, hogy a táncosok először külön-külön mutatták be saját produkciójukat, majd a végén mindannyian közösen felmentek a pódiumra és egyszerre járták el a táncukat. A különböző mozgásvilágok és kellékek izgalmas összhangot alkottak és lendületesen indították el a színpadi programot.

A hastáncosok produkciója után a Crow Black Dream következett. A zenekar régebbi, jól ismert dalai közül is hallhattunk néhányat, köztük az „Aludj Még” és a „Valaki Vár” című számokat, így a régebbi rajongók számára is ismerős dallamok csendültek fel. A koncert azonban az újdonságokról is szólt, hiszen a banda jelenleg készülő harmadik albumáról is bemutattak néhány dalt. A közönség így első kézből hallhatta a „Sebek” és az „Összetör A Fény” című szerzeményeket, amelyek betekintést engedtek abba, milyen irányba tart a zenekar készülő új anyaga. A koncert végére egy feldolgozás is jutott: utolsó dalként a Hold „Nem Elég” című számát játszották el. A saját régebbi dalok, az új albumról érkező friss szerzemények és a feldolgozás együtt változatos koncertélményt adtak és szépen lezárták a székesfehérvári duó fellépését.

Utánuk a szegedi Fetish Section vette birtokba a színpadot. A zenekar koncertje ezúttal sem csak a zenéről szólt: az énekes a dalok között most is gondoskodott arról, hogy a közönség jókat nevessen és szokás szerint több számban is talált egy-egy olyan pontot, amelyhez egy személyes vagy éppen abszurdnak tűnő történetet tudott fűzni. A „Neurópa” felkonferálásakor például megjegyezte, hogy „mi vagyunk Európa közepén és mégis mi szívunk a legtöbbet”, amivel már az elején sikerült megadnia a koncert sajátos, ironikus hangulatát. A „Megfagy A Szerelem” dalt azoknak ajánlotta, akik egyszer elmentek bulizni, kicsivel többet ittak a kelleténél, majd találkoztak valakivel, akivel talán nem kellett volna, aztán az illető valahogy örökre ott maradt náluk. Hozzátette, hogy ő is így járt tíz évvel ezelőtt, amin természetesen ő maga is jót nevetett. A „Hányan Voltak” kapcsán az énekes szerint mindig voltak és mindig lesznek politikusok, csak éppen mindegyik ugyanolyan.

A „Tíz Órában” felkonferálásakor a mindennapi rutin került előtérbe: a gyári munka, a véget nem érő, lélekölő műszakok és az ezekhez kapcsolódó gépies ritmus és mindössze tíz perc marad arra, hogy az ember végre önmaga lehessen. Innen aztán az énekes ismét elkalandozott: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tíz perc van hátra a koncertből, de talán ez a szerelem köztünk nem tízperces lesz.” A poént rögtön önironikusan is értékelte: „Ez jó buzis volt, de nekem jól áll.” – tréfálkozott, mire természetesen érkezett is a nevetés a közönség részéről. A koncert során az „Utolsó Tánc” és a „Tél” különösen nagy tombolást váltott ki. Érezhető volt, hogy a rajongók jól ismerik a dalokat és ezeknél a számoknál már igazán felszabadult hangulat alakult ki a nézőtéren. A koncert végéhez közeledve az énekes az utolsó szám előtt megkérdezte a tömeget, hogy melyik banda is következik utánuk. Amikor kiderült, hogy az olasz fellépők jönnek, egy nagy tapsot kért nekik, majd hozzátette, hogy „hadd tudják meg, hogy a zászló ugyanaz, csak fordítva”. A közönség pedig láthatóan értékelte a dalok közötti rögtönzött kommentárokat, amelyek legalább annyira a koncert részévé váltak, mint maguk a számok.

Rövid átszerelés után következett az este olasz vendége, a bolognai Horror Vacui. A zenekar különlegessége már első pillantásra is feltűnt: a gitárosi és a dobosi posztot is női zenész töltötte be. A csapat számára különleges alkalom volt a fellépés, hiszen először játszottak Budapesten és a koncert során többször is kifejezték, mennyire örülnek annak, hogy eljuthattak hozzánk. A bandanév már önmagában is érdekes jelentést hordoz. A latin kifejezés szó szerint „irtózás az űrtől”, illetve „félelem az ürességtől”. A művészettörténetben a kifejezést arra az alkotói eljárásra használják, amikor egy művész a felület egyetlen részét sem akarja üresen hagyni, ezért a képmezőt vagy tárgyat mintákkal, alakokkal, ornamentikával és egyéb díszítőelemekkel tölti ki. Hasonló elv a térképkészítésben is megjelent, ahol az üres területeket gyakran különféle fantáziaelemekkel töltötték ki. A fogalom eredete egészen az ókorig nyúlik vissza. Arisztotelészhez köthető az a filozófiai elképzelés, amely szerint a természet nem tűr meg üres teret: ha valahol vákuum keletkezne, azt a környező, sűrűbb anyag azonnal kitöltené. Ezt az elképzelést később a higanybarométerrel végzett megfigyelések megcáfolták. Ugyanakkor átvitt értelemben is használható: az ember idegenkedését is jelentheti a teljes csendtől, a magánytól vagy a céltalan, üres időszakoktól.

A zenekar története szerint a név eredetileg egy tréfából született: Marzia, aki ma a doboknál játszik, korábban gitározott a zenekarban és rengeteg tárgyat gyűjtött. Koppa ezért tréfásan a „horror vacui szindrómával” hozta összefüggésbe ezt a szokását. A névválasztás a 2010-ben alakult bolognaiak esetében is jól illeszkedett ahhoz a sötét, intenzív világhoz is, amelyet a zenéjük képvisel. A kezdetektől fogva a goth/deathrock és a punk világát kapcsolta össze. Az együttes tagjai közül többen a hardcore és DIY punk színtérről érkeztek, így zenéjükben a klasszikus gótikus hangulat mellett a punk nyers energiája is erőteljesen jelen volt. Saját meghatározásuk szerint zenéjük „punker than dark, darker than punk”, vagyis punkosabb a darknál, és sötétebb a punknál, így a hangzásuk egyszerre volt sötét, dallamos, nyugtalan és energikus. A zenekar azóta is folyamatosan változó felállással, de az alapvető zenei irányt megtartva működik. A budapesti közönség pedig lelkesen fogadta az olasz vendégeket, akik láthatóan maguk is élvezték, hogy első alkalommal állhattak magyar közönség előtt.

Rögtön kezdett is a Separated Lamb, azaz Engel Simon szólóprojektje. A név – amely szó szerint „elkülönített bárányt” jelent – az este folyamán vizuálisan is testet öltött: a háttérben bárányok tűntek fel a kivetítőn. Simon nyilatkozataiból és a dalszövegeiből is tudni lehet, hogy a számai részben a vallási felnevelkedésből hozott korlátokról, identitásválságról és az Istennel való viaskodásról szólnak. A bárány a keresztény kultúrában a tisztaság, a nyájhoz tartozás, de egyben az áldozat (Isten báránya) jelképe is. A Separated Lamb pedig az a bárány, amelyik elszakadt, elkülönült a nyájtól, és egyedül maradt a sötétben – ezt a magányt és disztópiát erősítette fel zseniálisan a lassan hömpölygő, nyomasztó vetítés.

Simon folyamatosan mozgásban volt. Néha odament a pulthoz és a saját számainak a sávjait vezérelte élőben. Lényegében egy hordozható elektronikus zenei stúdiót irányított a kezével, miközben lenyűgöző és rideg magabiztossággal énekelt élőben a sötétben. A repertoár gerincét a formáció legutóbbi, decemberi albumának dalai adták. Élőben is elementáris erővel szólalt meg a baljóslatú „Never Before”, a vallási tematikát legnyersebben megfogalmazó „Crucified”, valamint a hipnotikus ütemekkel operáló „Hold”. A súlyos, indusztriális beatek és a torzított szintetizátorok szinte lüktettek a térben, a közönség pedig teljesen átadta magát a rituális táncnak. Az utolsó dalnál egy váratlan technikai hiba történt: a track egyszer csak magától újraindult az elejétől fogva. Simon azonban abszolút profizmussal és humorral kezelte a helyzetet. Mosolyogva fordult a közönség felé és viccesen megkérdezte: „Akkor most hallgassuk meg megint?” A poén után végül határozott mozdulattal letekerte a pultot és elköszönt a tapsoló rajongóktól.

A darkwave elemekből építkező francia formáció, a Denuit koncertjei mindig többet jelentenek puszta zenei eseménynél. Most is egyfajta sötét, okkult színháznak és rituálénak voltunk tanúi. Az intró alatt teljes sötétség és sűrű füst borította a színpadot. Ebből a homályból lépett elő a két tag, zseblámpával a kezükben, hogy azonnal belecsapjanak a hipnotikus „Cyanure” taktusaiba. A dal során a fények játéka minimálisra szűkült: immár csak az énekesnő, Lis kezében maradt lámpa, amellyel kísérteties módon többször a saját mellkasára világított, vagy éppen teátrális mozdulatokkal körözött vele a levegőben. A vizualitás terén egy apró hiányérzetünk támadhatott: a háttérből ezúttal hiányzott a zenekar védjegyévé vált, jól ismert világító logó, ami korábban fix horgonyként szolgált a sötétben. Lis ezúttal is rendkívül stílusos, extravagáns szettben állt a közönség elé. Szegecsekkel kirakott keresztes pólót viselt egy olyan rövidnadrággal kombinálva, amelynek a fenékrészén szintén keresztek kaptak helyet. A legnagyobb meglepetést azonban a frizurája okozta: korábbi védjegyének számító, hömpölygő szőke hajzuhatagát barna hajszínre cserélte, amelyet kétoldalt stílusos denevéres csatokkal fogott össze.

A „Faceless” éneklése közben szinte végig eltakarta az arcát, ám a tűpontosan felépített drámai ív a „Show Your Face” című dal alatt érte el a csúcspontját. Lis ekkor egészen a színpad elejére jött és a sötétből pásztázva, szinte hipnotikus merevséggel mindenki arcát jól megnézte a közönség soraiban, lebontva a falat az előadó és a befogadó között. Karizmatikus jelenléte mellett a zenei alapokból is kivette a részét: a dalok között néha ő is odament Ivi mellé a pultba, hogy a szekvencerek és szintetizátorok felett bábáskodva „prüntyögjön” kicsit a gépeken. A setlist tökéletes egyensúlyt teremtett a múlt és a jelen között. Az előző korszakból olyan érzelmesen fojtogató közönségkedvenc darabok csendültek fel, mint a „Cendre” és a „Tears Fall”, miközben a rajpngók élőben is tesztelhették a legfrissebb, lüktető szerzeményeket: a franciásan elegáns, mégis komor „Tiens-Moi, le Monde Tombe”-ot és a baljóslatú „The Demon Under My Bed”-et. A rituálé végén a sötét, rideg indusztriális falak egy pillanatra leomlottak, amikor a dalok végeztével az énekesnő tiszta magyar nyelven köszönte meg az estet a hálás közönségnek. Egy utolsó intés és a párizsiak ugyanolyan sejtelmesen távoztak a füstben, ahogy érkeztek, hogy egy felejthetetlen, sötét utazást hagyjanak maguk után.

A koncertek után azonban még korántsem ért véget az este. A sötét hangulatot a hajnalig tartó afterparti vitte tovább, ahol a DJ pult mögött Lvcretia és a SenkWaves csapat gondoskodott a ritmusokról. Az indusztriális, goth-rock és darkwave slágerekre mozgott a tánctér, méltó zárást adva az ország legnagyobb gótikus találkozójának.

Az idei X. Országos Gothic Találkozó minden várakozást felülmúlt: a jubileumi esemény elképesztő érdeklődés mellett zajlott, a klubban szinte teltház fogadta a fellépőket és a hazai dark szubkultúra apraja-nagyja összegyűlt, hogy együtt ünnepeljen. Megmutatta, hogy a gót szubkultúra sokkal többről szól, mint a fekete ruhákról és a zenéről. A rendezvény egyszerre adott lehetőséget találkozásra, nézelődésre, vásárlásra, fotózkodásra és természetesen a zene élvezetére is. A változatos programoknak köszönhetően mindenki találhatott magának olyan elfoglaltságot, amely közel állt hozzá.