Szeptember közepén az ősz egy kifejezetten barátságtalan, szeles és esős arccal köszöntött be Budapestre. Csütörtök este az A38 Hajó Tetőterasza nem a kellemes nyáresti sörözések hangulatát idézte: a készülő vihar, a felerősödő szél és a hirtelen jött hideg engem alaposan próbára tett, mert nem úgy készültem ruhaügyileg. Aki azonban a zord időjárás ellenére is időben érkezett, egy különleges, négy állomásos zenei utazás részese lehetett. Négy izgalmas, feltörekvő hazai formáció állt színpadra.
A program pontosan, már délután 18:00-kor kezdetét vette, a színpadot pedig az instrumentális stoner/psychedelic rockban utazó budapesti trió Electric Panel vette birtokba. Bár a közönség tagjai pulóverekbe és/vagy kabátokba burkolózva még javában a hideggel küzdöttek, a trió súlyos, torzított riffjei, a mély frekvenciák és a magával ragadó gitárszólók gyorsan gondoskodtak a belső melegségről. Sivatagi rockos hangzásuk és elborult energiáik tökéletes kontrasztot alkottak a Duna felett gyülekező viharfelhőkkel és remekül alapozták meg az este hangulatát.
Őket az Aeberson követte, akik stílusukat tekintve leginkább az atmoszferikus indie rock, az alternatív rock és az instrumentális zene határvidékén mozogtak. A formáció sajátos hangzásvilágát a retró analóg szintetizátorok és a modern billentyűs dallamok keveréke adta, amelyet egy rendkívül feszes, élő ritmusszekció alapozott meg, így ők egy egészen más dimenzióba terelték a hallgatóságot, mint az előző együttes.
A dallamosabb, hipnotikusabb vonalat a budapesti Ritmiklift vitte tovább, akik már 2006 óta aktív színfoltjai a hazai undergroundnak. A zenekarra jellemző a kettősség: dalaik között egyaránt megtalálhatóak a könnyebben emészthető, dallamos szerkezetek és a hosszas, hipnotikus, „utazós” pszichedelikus folyamatzenék, zseniálisan ötvözve a ’70-es évek pszichedéliáját a táncolhatóbb, modern indie-elektronikával. A háttérvetítések még pluszban felerősítették a pszichedelikus hangulatot. Ezen a ponton a fázós lábak is végleg mozgásba lendültek, nekem nagyon tetszett.
Az estét végül a Transkepler tette teljessé, akik elektronikus űrutazásra invitálták a hallgatóságot. Koncertjüket a baljóslatú, komor atmoszféra és a gépiesen lüktető, mégis maximálisan táncolható ritmusok kettőssége jellemezte, amit rideg dallamvilággal és sötét jövőképet festő, disztópikus szövegekkel emeltek még magasabb szintre. Ezzel a hipnotikus, indusztriális utazással végleg feledtették a kinti elemek tombolását és bebizonyította, hogy a zene ereje és a klubélet hangulata legfeljebb csak dacolni tud az időjárással, megtörni nem.
