Péntek este a Kopaszi-gát adott otthont a budapesti évzáró Hauber X Bonanza koncertnek, amelyet egy hangulatos sörfesztivál keretein belül rendeztek meg. A munkanap végi rohanás után és a feszített tempó ellenére a közönség tűkön ülve várta a kezdést. Szerencsére a kapkodás kifizetődött: a produkció pontban a kiírt időpontban vette kezdetét.

Az intró dallamai után azonnal feltűnt egy fontos változás: Laci helyett immár az új gitáros, Lencsés Balázs pengette a húrokat. Őt követte a színpadra Hauber Zsolt hatalmas ujjongás közepette, majd végül megérkezett a frontember, Pálfalvy Attila is. A zenekar stílusosan, rögtön a „Tánc” című dallal csapott a lovak közé. Attila hozta a kötelező Bonanza-életérzést: fekete-fehér felsőben, hozzá passzoló nadrágban, fehér cipőben, baseballsapkában és az elmaradhatatlan napszemüvegében lépett a mikrofon mögé, majd egy hangos Jó estét, Budapest-tel köszöntött minket.

A hangulatot az „Újra Élsz” fokozta, ám a harmadikként érkező „Szárnyas Fejvadász” épphogy csak elkezdődött, amikor beütött a krach: teljes csend telepedett a térre, elment a zene és elnémult a mikrofon is. A tömeg morajlott, de hűségesen várta vissza a kedvenc dalait. A technikai malőrt Attila humorral ütötte el, miután visszatért a hang:„Nemcsak az 1-es villamoson szoptam, merthogy megállt az is…”, viccelődött az énekes, utalva a kalandos odajutásra. Hamar megnyugtatta a kedélyeket azzal is, hogy emlékeztette a rajongókat: bár ez az idei utolsó budapesti fellépésük, decemberben Egerben még színpadra állnak, áprilisban pedig érkezik a nagykoncert a Barba Negrában, ahová mindenkit szeretettel várnak.

A kényszerpihenő után végre zökkenőmentesen elindult a fejvadász, amelyet már intenzív közönségénekeltetés és tapsoltatás kísért. „Együtt, na még egyszer!”, vezényelte Attila, majd egy „Köszönjük a türelmet, remélem nem lett rossz kedvetek” felütéssel stílusosan indította el a „Rosszkedv” című dalt. Az este folyamán egymást követték a kultikus szerzemények. Felcsendült az énekes egyik nagy kedvence, a „Térj Vissza” is, majd a „Dörömbölnek A Vágyak” alatt Attila bemutatta a formációt: Lencsés Balázst a gitárnál és a szintetizátorok mögött álló, igazi „Lélekmotor” Hauber Zsoltot.

A légkör a tetőfokára hágott, amikor a dalnok feltette a kérdést: „Tudjátok, hogy mi jár nektek?”, majd a „Calypso” kezdetén teátrálisan levette a napszemüvegét és mindenkit jól megnézett a sorokban. Ezt követte a „Provokatőr”, aztán a közönséget hergelő kérdések után („Hogy érzitek magatokat? Ilyen rosszul? Hallottok rendesen?”) a Depeche Mode-féle „Question Of Time” és a szintén hatalmas ovációt kapó „A 101-es Szoba”. A Kopaszi-gát sem maradt ki a történelemből: „Itt is emelünk egy emlékművet”, mondta az énekes és már szólt is a „Monumentum”. A koncert tempóját jól mutatta, hogy szinte hihetetlen gyorsasággal érkezett el a „Búcsúdal”, amelynek végén Attila maga is dobverőt ragadott, hogy aztán az „Ősi Láng” után ideiglenesen elköszönjenek a színpadról: „Köszi, hogy jöttetek, fantasztikus este volt, sziasztok!”

Persze tudtuk még, hogy van még hátra fél óra, a visszatapssal egybekötött „Gyertek ki!” kántálása után újra a színpadra léptek a fiúk és azonnal felrobbantották a termet: megszólalt az „Induljon A Banzáj”. A közönség egy emberként ugrott és skandálta a sorokat, a hangulat abszolút a tetőfokára hágott. Attila a dal végén a mikrofonba kiáltott: „Érdekel még titeket egy dal?” A tömeg üvöltő válaszára pedig jött is a „Nem Érdekel”, ahol elképesztően jól működött a közönségénekeltetés, a rajongók szinte túlharsogták a hangfalakat.

Ezt követte a „Szerelemisten”, amelynek a végén az énekes maga ismét dobolt egy keveset, majd a dal utolsó ütemeinél elhangzott a végszó: „A Szerelemisten ezennel kiütve!” Azonban nem volt megállás, azonnal dörrent is a „Kihalt Minden”, a sötét, lüktető szintipop ritmusok teljesen magukkal ragadták a termet. A track után Attila a mikrofonhoz lépett és megemlítette a tömegnek, hogy még nem lehet vége az estének, mert tart még az „1984”-es év. „Azt hiszem elmondhatom, hogy elmondatott minden, ami elmondható”, vezette fel a következőt és már indult is az „Elmondatott”. A dal közben, a „Valaki csak benned hisz” mondat alatt Attila odalépett a billentyűkhöz és mélyen Zsoltira nézett, egy hatalmas, sokatmondó pillanat volt ez a színpadon, amit újabb frenetikus közönségénekeltetés kísért.

Végül Attila elkomolyodva a mikrofonba mondta: „Mára tényleg az utolsó számunk következik…” és felcsendültek a „Valami Véget Ért” összetéveszthetetlen, melankolikus kezdő hangjai. A tömeg és a zenekar együtt élte meg a katarzist, majd a legutolsó akkordok után a fiúk hálásan búcsúztak a mikrofonnál: „Csodálatos közönség voltatok, köszi az estét!” A fiúk egymást átölelve többször is meghajoltak, a rajongók pedig szűnni nem akaró, vastapsos „Szép volt, fiúk!” skandálással köszöntek el tőlük. Ezzel a felemelő, érzelmes pillanattal zárult le a koncert, amely egyszerre volt tiszteletadás a múltnak és egy hatalmas, közös ünneplés a jelenben.